Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megérdemelten győztek a gyulai kosarasok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2016. október 10. 14:40
Megérdemelten győztek a gyulai kosarasok
Gyulai Color KE–Mezőberényi KK 71–64
____Eredeti-kosarlabda_bl.JPG

A Gyulai Color KE

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos 

A férfi NB II.-es kosárlabda-bajnokságának közép csoportjában szereplő Gyulai Color KE a Mezőberényi KK-t fogadta október 8-án a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnokban.

Mint azt Hajdú Zoltán vezetőedzőtől megtudtuk, a meccs eleji kiegyenlített játék után, a második negyedtől Házi Márk ponterős játékának köszönhetően a csapat ellépett a mezőberényiektől. A harmadik negyed végéig sikerült is növelni a különbséget (29. perc: 57–35). Az utolsó percekben már hat pontra is felzárkózott a vendégcsapat, de ennél közelebb nem kerültek a hazai csapathoz. A mérkőzés összképe alapján teljesen megérdemelten győzött a Gyulai Color KE, és pozitív élményekkel készülhet a Békéscsabai KK elleni összecsapásra.

A csapat összeállítása: K: Nagy 14, Házi 25, Gyarmat 2, Ludányi 9, Marschal 4. Cs: Kenéz 10/6, Szénási 7, Fórián, Schneider, Árgyelán, Váczi, Magyar.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)