Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az ötvenezredik vendég látogatott az Almásy-kastélyba

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2016. október 04. 13:30
Az ötvenezredik vendég látogatott az Almásy-kastélyba
A fiatal pár eljegyzését ünnepli Gyulán
____Eredeti-IMG_5164.jpg

Korom Szimonettát és Dohoczki Gábort a látogatóközpont bejáratánál köszöntötték 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Ivett

Az ötvenezredik vendéget köszöntötték az Almásy-kastély Látogatóközpontban október 4-én délelőtt. A két szerencsés fiatal aznap érkezett Gyulára, és lapunknak elárulták: éppen hétvégi eljegyzésüket ünneplik a fürdővárosban.

Az ingyenes belépőhöz ez alkalommal polgármesteri köszöntő és egy helyi szállodába szóló hosszú hétvége is járt Korom Szimonettának és Dohoczki Gábornak, akik három napra érkeztek a fürdővárosba a dunaparti Gerjen településről.

– Gratulálok és bízom abban, hogy visszatérnek a hozzánk. Remélhetőleg a következő alkalommal már az idő is szebb lesz, amikor hozzánk látogatnak – fejezte ki jókívánságait dr. Görgényi Ernő.

Korom Szimonetta elárulta: egészen biztos, hogy kihasználják majd az ajándék napokat, és amint lehet, visszatérnek Gyulára. Párja azt is hozzátette, miket tekintenek majd meg a városban töltött idejük alatt.

– A város honlapján olvastunk először a kastélyról, és akkor döntöttük el, hogy ellátogatunk ide. Azért jöttünk épp Gyulára, mert az országnak ezen a részén még nem jártunk. Tegnap érkeztünk, így eddig még csak a Százéves cukrászdát tekintettük meg, de egészen biztos, hogy a város többi részére is sort kerítünk majd ma és holnap – tette hozzá Gábor. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)