Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Mesés vetélkedő az Implom iskolában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2016. október 03. 18:20
Mesés vetélkedő az Implom iskolában
Hírek a Gyulai Implom József Általános Iskolából
____Eredeti-alap.jpg

Vetélkedő az Implom iskolában 

Fotó: Implom József Általános Iskola 

Iskolánkban csapatversenyt hirdettünk a 4. évfolyamos tanulók számára szeptember 30-án, a népmese napjához kapcsolódóan. Osztályonként két háromfős csapat nevezett.

A vetélkedő játékos feladatait Miklós Gáborné nyugdíjas kolléganőnk állította össze. A csütörtök délután megtartott versengésen hét próbát kellett teljesítenie a gyerekeknek. A próbák között szerepeltek betűrejtvények, totók, eszperente feladványok, bab-lencse válogatás, párosító játék. A gondolkodást segítette, hogy Gombóc Artúr csokoládéval is kedveskedett a résztvevőknek.

Szoros mezőnyben, mindössze 1 pont előnnyel Tündérország csapata végzett az első helyen: Bartóki Maja, Bori Lilla, Csobán Boglárka (4.c). Második a Bergengócia csapat lett: Barna Bettina, Kováts Luca, Molnár Anna (4.a). Manóország a harmadik helyet szerezte meg: Dalmadi Henrietta, Roxin Angéla, Wankó Ármin (4.b).

A vidám hangulatú játékos vetélkedőn mindenki jól érezte magát, s az sem mellékes, hogy sok újat is tanultunk közben.                                                                       

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)