Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 65 éves fennállását ünnepelte a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2016. szeptember 20. 17:00
65 éves fennállását ünnepelte a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Gyulán
Az eseményre minden régi és jelenlegi dolgozót meghívtak a szervezők
Jeles évfordulóhoz érkezett a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonának gyulai intézménye szeptember 19-én. Az intézmény ekkor ünnepelte 65. születésnapját, amit arra méltó helyszínen, a gyulai Vigadóban ünnepeltek meg a régi és a jelenlegi dolgozók. Az eseményen az intézmény vezetője, Dolozim Emese lapunknak elárulta: 650 ellátottal indult évtizedekkel ezelőtt az óriási épület története, akik száma mára 425-re csökkent.
____Eredeti-IMG_9078.JPG

Az intézmény a gyulai Vigadóban ünnepelte 65 éves fennállását

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

– Az akkori beköltözők főként idős, elfáradt emberek voltak, akik már egyszerűen nem akartak a családjuk terhére lenni, és egy új közösséget választottak. Mára inkább olyan ellátottak kerülnek hozzánk, akik rossz egészségi állapotban vannak, kerekesszéket, művégtagokat használnak, és ápolást igényelnek, az intézményben ezért szakápolási tevékenységet is végzünk. Munkánk során a holisztikus szemlélet nagyon fontos számunkra, igyekszünk nemcsak a testet, hanem a lelket is gyógyítani – emelte ki az intézményvezető.

Dolozim Emese

Hozzátette: a dolgozók mindannyian nagy örömmel várták az ünnepség napját, amire a volt kollégák mellett meghívták a fővárosi fenntartó részéről érkezett munkatársakat, a helyi városvezetést és természetesen a jelenlegi munkavállalókat is.

Az ünneplés az egyik dolgozó, Szegedi Attila énekes műsorával kezdődött, majd köszöntőkkel folytatódott, amik sorában elsőként Laki Ibolya, a Fővárosi Önkormányzat Szociálpolitikai és Közegészségügyi Osztályának osztályvezetője üdvözölte a megjelenteket.

A fenntartó munkatársa kiemelte: 65 év az egyéni és a közösségi életben is jelentős idő, ami alkalmas arra, hogy a résztvevők visszatekintsenek a múltra, és beszélgessenek a jelen szakmai elképzeléseiről is. Mint megtudtuk, Gyulán alakult elsőként mentálhigiénés csoport, emellett az intézmény rendszeresen otthont ad orvoskonferenciának, szakácsversenynek és fontos egészségügyi és szociális protokollok kidolgozása is a helyi csapat nevéhez köthető.

Az ünnepi program dr. Görgényi Ernő polgármester köszöntőjével folytatódott, aki hangsúlyozta, hogy ez a születésnap különleges helyet foglal el az idősek otthona életében, és így a város életében is.

Dr. Görgényi Ernő

– Nem mindegy hogy az időskort milyen testi és szellemi állapotban éljük meg. A fokozatosan kialakuló új élethelyzet szinte minden idős embert megráz, hiszen felhívja a figyelmet korlátainkra, amit nem lehet könnyű elfogadni. Fontos, hogy legyen, aki gondoskodik az idősekről, aki minőségi időtöltést biztosít számukra – hangsúlyozta a városvezető.

A továbbiakban Dolozim Emese intézményvezető tekintette át az intézmény elmúlt évtizedeit, majd azt követően dr. Zeleznik Erika intézményi orvos, egészségügyi csoportvezető tartott egészségügyi beszámolót a szakápolók munkájáról, a bent lakók egészségügyi állapotáról. Előadásából kiderült, a helyi idősek otthonában 220 fő részben önellátó, 205 fő szorul teljes ellátásra, és a bent lakók között a legfiatalabb 31, a legidősebb 98 éves. Idén az intézménybe 59 ellátottat vettek fel.

A nap folytatásában Kozák Ferenc alapítványi képviselő előadását hallgathatták meg a résztvevők, majd ünnepi műsort adott Tatár Bianka és Balázs Csongor, akik zenés előadással örvendeztették meg az ünneplőket. Mindezek után dr. Kovács József országgyűlési képviselő mondott pohárköszöntőt, majd az intézmény 65. születésnapja jó hangulatú svédasztalos vacsorával, zenével és tánccal zárult. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)