Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Négy rézüstben 300 kilogramm sváb szilvalekvár rotyogott a „Máriás” ház udvarán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2016. szeptember 10. 11:34
Négy rézüstben 300 kilogramm sváb szilvalekvár rotyogott a „Máriás” ház udvarán
Mucsi András szerint kiemelkedő a gyulai német közösség munkája
A szilvát már pénteken kimagvalták a hagyományos németvárosi szilvalekvárfőző ünnepségre, szombaton a reggeli órákban pedig elkezdődött a tényleges munka: négy rézüstben, körülbelül háromszáz kilogramm lekvár rotyogott a „Máriás” ház udvarán.
____Eredeti-lekvarfozes_2016_csuszi.JPG

A gyerekek is besegítettek a lekvárfőzésbe Németvároson

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Szilágyiné Solymosi Mária, a Németvárosi Óvoda vezetője összefoglalta a péntek délután eseményeit, majd felkérte Mucsi Andrást, a megyei közgyűlés társadalmi kapcsolatok bizottságának elnökét, hogy nyissa meg a rendezvényt. Köszöntőjében elmondta: örül annak, hogy a németvárosi közösség ennyire önálló.

Mucsi András 

– Úgy gondolom, hogy amennyiben nemzetiségben gondolkozunk, akkor az intézményeknek óriási szerepe van. A közösség hálás lehet azért, hogy a német nemzetiségi önkormányzat ilyen szinten és ilyen eredményesen működik Gyulán. Minden közösségbe kell egy motor, és én úgy látom, hogy a németvárosi közösségben több ilyen is van. Ez a munka olyan szinten példaértékű, hogy másoknak is hallania kell róla. A megyei közgyűlés társadalmi kapcsolatok bizottsága az egyik kihelyezett ülését Gyulán tartotta, ennek során megismerkedtünk a város német nemzetiségi közösségével – mondta Mucsi András.

A megnyitó után a Németvárosi Óvoda gyermekei és a Gyulai Implom József Általános Iskola tanulói léptek fel nemzetiségi tánccal és énekkel, de később sem maradt senki zene nélkül, hiszen Kepenyes Pál és Cseke István mellett a Kolibri együttes is zenélt.

A nap további programjai között szerepelt ciberkóstolás, népi játékok és vetélkedők. Az ebéd elfogyasztása után pedig díjazták a versenyre szánt szilvalekváros süteményeket, délután pedig üvegekbe került az elkészült lekvár.

 

____Eredeti-GYHRCSD_071.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)