Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Gyulán termesztett fűszerpaprikát is bemutatták a Közfoglalkoztatotti Kiállításon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2016. szeptember 08. 17:36
A Gyulán termesztett fűszerpaprikát is bemutatták a Közfoglalkoztatotti Kiállításon
A békéscsabai eseményen a megye 56 önkormányzata volt jelen
A Békés Megyei Kormányhivatal idén negyedik alkalommal rendezte meg a Közfoglalkoztatotti Kiállítást Békéscsaba főterén szeptember 8-án. A nagyszabású rendezvény keretében idén Békés megye 56 önkormányzata mutatta be látványos keretek között közfoglalkoztatási programjainak eredményeit. Mint megtudtuk, jelenleg megyénkben 62 önkormányzat működtet valamilyen járási Startmunka mintaprogramot, több mint 7300 fő bevonásával. Térségünkben legnépszerűbb a mezőgazdasági programelem, melynek keretében a gazdálkodás már 1800 hektárt meghaladó termőterületen folyik.
____Eredeti-GYHRCSD_027.JPG

A gyulai közfoglalkoztatási program keretében termelt paprika

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A kiállítóhelyek között sétálva a látogatók a seprűkötés, a tésztakészítés, a savanyítás, a befőzés és a biotégla-készítés fortélyaival is megismerkedhettek, de zöldségeket, gyümölcsöket is kóstolhattak, ahogy bográcsban főtt lecsó és szendvicsek is várták a nap vendégeit. Mindezek mellett az önkormányzatok számos, a munkavégzés során használt eszközt is kiállítottak: traktorokat, fűkaszákat, drófonógépeket is.

Gajda Róbert kormánymegbízott 

A füzesgyarmati standon steviateát kóstoltattak, és Keblusek Béla kertész lapunknak azt is elárulta, hogyan jutott eszükbe a különleges, édes ízű növény termesztése. – Megkerestek minket azzal, hogy próbáljuk ki, mennyire könnyen termeszthető nálunk a stevia, és szerencsére nem túl igényes növény, egyedül a víz az, amit kétnaponta megkövetel. Később filteres formában szeretnénk árusítani, mert édes ízű teája cukor nélkül nagyon élvezhető – emelte ki Keblusek Béla.

A 10 órakor kezdődő megnyitón Gajda Róbert kormánymegbízott üdvözölte a megjelenteket, és háláját fejezte ki Békéscsaba vezetésének a rendezvény megszervezésében nyújtott segítségért. – Az elmúlt évek alatt a kiállítás célja nem változott: ezen a napon a közfoglalkoztatás eredményeit szeretnénk bemutatni egymásnak. Egyértelmű tény, hogy a közfoglalkoztatás rendszerén belül olyan értékteremtő munka folyik, amire közösen büszkék lehetünk – emelte ki Gajda Róbert.  

A megyei kormánymegbízott után a békéscsabai városvezetés nevében Herczeg Tamás mondta el üdvözlő gondolatait, és kiemelte, hogy a most induló megyei közfoglalkoztatási esemény egy Békés megyei innováció.

A köszöntők sorát dr. Hoffmann Imre helyettes államtitkár folytatta, aki megnyitó beszédében hangsúlyozta: a hasonló kiállítások szervezésével, támogatásával az a céljuk, hogy bemutassák a megye lakosságának a közfoglalkoztatás sokszínűségét.

– Továbbra is elkötelezett a kormány abban, hogy munkát adjunk minden hátrányos helyzetű álláskeresőnek. Célunk olyan közfoglalkoztatási programok meghirdetése, megvalósítása, amelyek értéket teremtenek, hasznos tevékenységet mutatnak, és amibe az álláskeresők minél szélesebb rétegét be tudjuk vonni – emelte ki dr. Hoffmann Imre.

A megnyitó után elindult egész napos rendezvényt zenés programok színesítették, amelyeken a települések zenekarai és néptáncosai, óvodásai és mazsorettcsoportjai léptek fel.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)