Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Második helyen zárta az Év Fürdője versenyt a Gyulai Várfürdő

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2016. szeptember 06. 09:10
Második helyen zárta az Év Fürdője versenyt a Gyulai Várfürdő
Boros László Attila: a fürdő a turizmusban rekordévnek számító 2015-ös esztendő mutatóit is túlszárnyalta
Második lett az Év Fürdője versenyen a Gyulai Várfürdő. Boros László Attila ügyvezető a hír kapcsán lapunknak elmondta: idei mutatóik a tavalyinál is kedvezőbben alakulnak, 2016 első hat hónapjában több mint 40 millió forinttal nőtt a fürdő árbevétele az előző év azonos időszakához képest.
____Eredeti-_DSC7279.jpg

A Gyulai Várfürdő víziparadicsoma 

Fotó: Gyulai Várfürdő 

Boros László Attila megkeresésünkre emlékeztetett rá: a Gyulai Várfürdő tavaly is második helyen végzett a versenyen, melyet idén második alkalommal szervezett meg a termalfurdo.hu portál. A megmérettetést három kategóriában hirdették meg, a mintegy kétszáz magyarországi fürdőre csaknem 190 ezer szavazat érkezett.

Az Év Fürdője 2016-ban a Miskolctapolca Barlangfürdő lett, az Év Feltörekvő Fürdőjének a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőt választották, míg a Helyiek Kedvenc Fürdője 2016 címet az Orfű Aquapark nyerte el.

Az ügyvezető kiemelte: a Dél-Alföld régió fürdői közül egyedül a gyulai ért el dobogós helyet kategóriájában, a várfürdőnek valamennyi nagy versenytársát sikerült megelőznie. Mint hangsúlyozta, az eredmény azért is fontos számukra, mert a látogatók véleményét tükrözi, így a leghitelesebb visszajelzés a fürdőben végzett munkáról.

Boros László Attila elmondta: idei marketingkommunikációjuk középpontjában az AquaPalota és a fürdőgyógyászat áll. A most lezárult Csobbanj egy autóért! elnevezésű kampány mellett ingyenes családi programokkal és egész napos szaunaszeánszokkal népszerűsítették a Gyulai Várfürdőt – tette hozzá.

Az ügyvezető úgy fogalmazott: sikeres időszakot tudhatnak maguk mögött, a várfürdőnek a turizmusban rekordévnek számító 2015-ös esztendő mutatóit is sikerült túlszárnyalnia. Az időszaki eredmény 30 millió forinttal haladja meg az előző év hasonló időszakának eredményét, az AquaPalotának pedig 15 ezerrel több vendége volt az első nyolc hónapban, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Boros László Attila szerint az évek óta tartó pozitív tendencia elsősorban a belföldi turizmus erősödésének, a fürdő több éve tartó tudatos márkaépítésének és szolgáltatásfejlesztésének, valamint Gyula komplex turisztikai kínálatának köszönhető. Kitért rá, hogy az AquaPalotában idén több telt házas nap volt, mint tavaly, és azokon a napokon is magasabb volt a vendégszám, amikor nem teljes kapacitással működött a létesítmény.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)