biciklivel keresztülvágni a Mályvádi őstölgyesen
Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs
A 637-es rajtszámmal induló kerékpáros először nevezett a túrára. (Tetemes helyismerettel indult: Gyulaváriban nőtt föl, gyakorta Dénesmajorban vakációzott, évekig élt Békéscsabán, még többet Gyulán, s ez idő alatt alaposan bejárt ungot-berket a környéken.) Az Implom iskolától rajtolt, majd a vár–kastély–várfürdő–Csónakázó-tó négyszögét átszelve, az útvonaltérképre fittyet hányva indult a vári ellenőrző pont felé. Az egykori falu, a mai külváros flaszterén peregtek a küllők.
Ellenőrző pont a gyulavári kastély előtt
A solymosi út jegenyéi
A gyulavári kastélyt elhagyva a solymosi út furcsa menhirei fogadják a turistákat: mintha egy óriás metszőollója nyeste volna vissza a hajdan forgalmas „sztrádát” szegélyező grandiózus jegenyesort. Kerékpáron azonban nem érdemes elmélázni, a 637-es az egykori kisvasút nyomvonalán – talán a távoli versenybicikliseket követve vagy a dénesi vendéglátóegység hűs sörétől csábítva – lassítás nélkül suhant tova a túra erdei bejárata mellett. Csak sok kilométernyi kutakodás után tért vissza a korábbi ellenőrző ponthoz. Órás kerülőbe tellett, míg újra a friss vörös jelzések között haladt a bringa. Tanulságul szolgáljon: teljesen más ismerni a környéket, és más a helyes utat.
Erdei idill Mályvádon
A csodálatos mályvádi erdő pompája nyárvégi fényekben aranylott. Hazánk ezredik természetvédelmi területének szépségéről csak érintetlensége vonta el a karikázó figyelmét, hiszen az őstölgyesben javarészt lassú, csuklóedző ösvények jelentették az előrehaladást a Fekete-Körös sitkai részéig. Az egykori Mályvádi Erdészeti Telep mementói mozdulatlanul hallgattak. Fűvel-avarral betakart házhelyei, kútgyűrűi jól szemléltetik, mi történik, ha a természet visszakapja egy-egy szeletét. A vadregényes szakaszon utazó közelről csodálhatja meg a helyi faunát is: ám minél közelebbről látná a filigrán őzeket, annál távolabbról a lódarázsfészkeket.
A kerékpáros jó pár kilométer után, csak a városerdei állomás felé ért pihentetőbb utakra. A turistacsomópontnál jól esett a hagymás zsíros kenyér, amelynek jelentős mennyiségű elfogyasztása és a 30 fokos delelő még egy gyorsan ledöntött hideg sörre is rábírta a túrázót. Tudvalévő: a kulináris ürömök felhalmozása a derekasan tűző napon igencsak visszaveti az ember buzgalmát, úgyhogy a Szanazug felé vezető gáton csak kitartó noszogatás után szilajodott meg újra a drótparipa.
A pósteleki kastély enyészetnek ítélt romjai
Folyóink összefolyása után viszonylag jól járható erdőben kanyargott a túra. A peregve hulló sárga falevelek villogtak a délutáni fényárban. A pedálozó elhaladt egy XI-XIII. századi palánk- és földvár rekonstrukciója mellett, és az erdőn át egy jókora árkon átküzdve magát ért be Dobozra. A település jellegzetes hangulatát egy kígyózó roma temetési menet hangjai és látványa tovább erősítették. A városka határában folyó Kettős-Körös hídja után újra a rengetegben találta magát a túrázó, és nemsokára a pósteleki kastély ma is impozáns kertje, valamint enyészetnek ítélt romjai előtt tekert.
Az utolsó hajrában nem lehetett keményen a pedálra lépni: a kidőlt fák miatt olykor a karizmokat is igénybe kellett venni. Az ismerős gyulai kertek látványa újabb löketet adott a kerósnak, aki percek múlva már a célba érkezőknek járó gulyást kebelezte az Implom suli árnyákéban.
Minden igazi túra olyan, mint maga az élet. Néha kevesebb a látnivaló, máskor izgalmasabb szakasz következik. Tele van kisebb-nagyobb kitérőkkel, eltévedésekkel, amelyek sokszor kellemetlenek, utólag azonban gyakran kiderül róluk, hogy nem voltak hiábavalók. A 637-es bringás nem az élmezőnyben ért célba, bár nem is ez volt a feladat. Ugyanakkor sejthető, hogy aznapra kitűzött 55 km helyett kevesen teljesítettek 80-at. Pláne akaratlanul.
