Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán lép színpadra Hajdu Klára, St. Martin és az Emma Undressed zenekar

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2016. augusztus 24. 11:00
Gyulán lép színpadra Hajdu Klára, St. Martin és az Emma Undressed zenekar
Programajánló
____Eredeti-hajdu_klara.JPG

Augusztus 26-án, pénteken 21.30-tól Hajdu Klára ad koncertet a rondella színpadán

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Kohán Képtár

A Gyulai Nyári Művésztelep vázlatkiállítása szeptember 11-ig tekinthető meg a képtár nyitvatartási idejében.

Százéves (Reinhardt) cukrászda

A cukrászda folyosógalériájában Thaisz Miklós festőművész olajképei láthatók augusztus végéig.

Almásy-kastély

A Makovecz Imre Kossuth-díjas építész rajzaiból összeállított tárlat szeptember 18-ig látogatható. Augusztus 26-án, pénteken 19 órától a Kodály Filharmonikusok Debrecen Közelebb a csillagokhoz című koncerttel lép fel. A hangverseny állójeggyel díjtalanul is meghallgatható. Az előadásra belépőjegyek vásárolhatók elővételben a helyszínen.

Rondella

Augusztus 26-án, pénteken 21.30-tól Hajdu Klára, a hazai jazzélet kiemelkedő alakja ad koncertet a Rondella színpadán. Augusztus 31-én, szerdán 20 órától a debreceni Emma Undressed modern pop-punk banda lép színpadra.

Pándy Galéria

Marosán Róza és Sütő Jánosné alkotásai (tájképek, aktképek, csendéletek, szobrok) láthatók augusztus 31-ig.

Elizabeth Hotel

A szállodában a KöröspArt Galéria nyári tárlata látható. A kiállítás folyamatosan megtekinthető.

Gyulai vár

Augusztus 24-én, szerdán 20 órától St. Martin ad lemezbemutató koncertet. Augusztus 25-én, csütörtökön este 20 órától A Föld hangjai címmel ad koncertet Horgas Eszter és Falusi Mariann a várban. Augusztus 27-én, szombaton 20 órától Aranyosi Péter és Dombóvári István Ketten az úton című műsorukkal szórakoztatják közönséget.

Harruckern tér

Augusztus 25-én, csütörtökön 19 órától az Energy Dance Cool Hip-Hop Táncszínház növendékei táncolják be a teret.

Várkert

Augusztus 27-én 22 órától nyárbúcsúztató utcabálban mulathatunk. A zenét DJ Ravasz szolgáltatja.

Red Hole Music Pub

Augusztus 27-én, szombaton rendezik meg első alkalommal a Chopper-Cruiser Bringás Találkozót. Ügyességi verseny, kiállítás és koncertek (Killer Mendez, Smith & Wessons) is szerepelnek a programok között. A belépés díjtalan.

Város több pontján

A fennállásának 10 éves jubileumát ünneplő Kerecsényi László Íjász Egyesület augusztus 30. és szeptember 3. között rendezi meg a HDH-IAA Történelmi Íjász Világbajnokságot. A rendezvény részletes programja a következő linken olvasható: http://www.visitgyula.com/gyulai-programok/tortenelmi-ijasz-vilagbajnoksag?kezd=2016-08-30.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)