Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nemzetközi labdarúgótornán ezüstérmet fociztak a Gyulai Amazonok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2016. augusztus 12. 09:57
Nemzetközi labdarúgótornán ezüstérmet fociztak a Gyulai Amazonok
A gólkirálynő Csanálosi Anada, a Gyulai Amazonok játékosa lett
Rangos nemzetközi tornát szervezett a Gyulai Amazonok női labdarúgó-egyesülete Molnár Zoltánné vezetésével augusztus 6-án és 7-én. Idén harmadik alkalommal rendezték meg az Alkotmánykupa elnevezésű kispályás labdarúgótornát az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A nemzetközi tornán ezúttal nyolc csapat vett részt.
____Eredeti-amazon_ezust.JPG

szép volt, lányok!

Fotó: Gyulai Hírlap 

A torna kiváló lehetőséget nyújt a csapatoknak a nyári alapozó időszakban ahhoz, hogy felkészüljenek a bajnoki szezonra. A csapatok körmérkőzésekkel döntötték el a dobogós helyezések sorsát. Ami a szabályokat illeti, nem a futsal megkötései jellemezték a találkozókat, hanem a kispályás labdarúgás szabályai, ám 4+1-es felállásban és 2x15 perces játékidővel. A Gyulai Amazonok és Tatárszentgyörgy csapatai kiemelkedtek a mezőnyből, így az a találkozó hozta a torna „döntőjét”. Ezen a mérkőzésen az utolsó pillanatban szerzett góllal a Tatárszentgyörgy diadalmaskodott, így a dobogó képzeletbeli első fokára ő állhatott fel.

– 2014 óta szervezzük meg az Alkotmánykupát. Az idei évtől télen és nyáron is tudtunk a csapatoknak a „holt” időszakban tornát szervezni. Idén 3. alkalommal sikerült nagyon jó felkészülési lehetőséget biztosítani a csapatoknak, mindamellett, hogy mindenki rendkívül jól érezte magát az eseményen. Úgy gondolom, hogy a torna elérte célját, sikerült minden csapatnak hét mérkőzést játszania a két nap alatt. Ami külön öröm számomra, hogy sok tehetséges fiatalt láttam, s bízom benne, hogy a közeljövőben őket még látni fogjuk felnőtt együttesekben meghatározó szerepet betölteni. Jövőre januárban és augusztusban is megrendezzük a kupát, télen futsal-, nyáron pedig kispályás tornát tervezünk. Köszönöm minden csapatnak a részvételt, számítunk a megjelenésükre jövőre is – nyilatkozta a Gyulai Hírlapnak Molnár Zoltánné főszervező és vezetőedző.

A torna végeredménye:

1. hely: Tatárszentgyörgy ASKE, 2. hely: Gyulai Amazonok, 3. hely: Nyírség NSC, 4. hely: Kerepes FC, 5. hely: Hajdúböszörményi TE, 6. hely: Szent Mihály FC, 7. hely: LikeBihorOradea, 8. hely: Nagymágocs SE

Különdíjak:

Legjobb kapus: Nyárádi Bernadett (Kerepes FC)
Legjobb játékos: Krascsenics Petra (Tatárszentgyörgy ASKE)
Gólkirálynő: Csanálosi Anada (Gyulai Amazonok-7góllal)
Legjobb hazai játékos: Bálint Rebeka (Gyulai Amazonok)

A csapat névsora: Papp Laura, Szilágyi Zsanett, Deák Márta, Bálint Kata, Balogh Noémi, Kurai Nikolett, Perjési Rita, Csanálosi Anada, Fülöp Diána, Bálint Rebeka, Csontos Zsanett, Pilán Tímea és Molnár Ágnes. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)