Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szólt a vezér a csata előtt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2016. augusztus 05. 16:04
Szólt a vezér a csata előtt
Őze Tibor: mindenféleképpen kiváló hozzáállást várok a csapattól, ami meg is lesz
____Eredeti-P1060726.JPG

őze tibor játékosaival a gyulai termál fc pályáján

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A Várfürdő-Gyulai Termál FC augusztus 6-án megkezdi az NB III közép csoportjának 2016/2017-es szezonját. Az első mérkőzést rögtön idegenben, a Sport 36 Komlói Bányász csapata ellen. A gyulaiak vezetőedzőjét, Őze Tibort kérdeztük az idegenbeli rajt előtt.

– Mit várhatunk az első mérkőzéstől?

– Az első mérkőzés mindig nagyon fontos, bár minden fordulóban három pontot adnak, de a rajt azért nagyon meghatározó. Mivel nem vagyunk még sem erőben, sem csapatjátékban száz százalékosak, ezért én sem tudom megmondani, hogy mire leszünk képesek. Annál is inkább, mert a Komlót sem ismerjük, hiszen alapos átalakuláson mentek keresztül, és edzőmérkőzésen sem sikerült megnéznünk őket. De mindenféleképpen kiváló hozzáállást várok a csapattól, ami meg is lesz.

– Hogyan sikerült a felkészülés és a játékosok csapatba való beolvasztása?

A felkészülésünk nem úgy sikerült, ahogy azt én szerettem volna, mert a játékosok fokozatosan, lépcsőzetesen érkeztek a klubhoz, és az előedzésmódjuk is teljesen eltérő volt. Ezért még egy kis idő kell, hogy mindenki azonos szintre érjen erőállapotban, és ugyanez mondható el a csapatjátékról is. Úgyhogy nem vagyunk még száz százalékon, de ez semmiben nem fogja vissza a csapat pontszerzési esélyeit. Azért sem, mert a játékosaink rendelkeznek elég rutinnal, és a csapat állománya is megfelelő.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)