Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Harmadik lett Kovács Sándor a FRT.HU negyedik versenyén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Hajósi Miklós • SPORT • 2016. július 28. 16:30
Harmadik lett Kovács Sándor a FRT.HU negyedik versenyén
A gyulai autóversenyző a nehezített körülmények ellenére is élvezte a viadalt
Kovács Sándor gyulai autóversenyző ismét megállta a helyét az FRT.HU Kupán, harmadik lett kategóriájában. Mindezt esőben, vizes pályán abszolválta.
____Eredeti-kovacssanyi_autovers.jpg

Kovács Sándor a dobogó harmadik fokára állhatott fel 

Fotó: Schnekta Péter/Kollár Attila

– Ismét bebizonyítottad, hogy vizes pályán is meg tudtad ülni a Pumát! 

– Igen, ez így igaz. 

– Ezúttal is bejöttél a harmadik helyre, ahogy az előző versenyen is, most viszont nagy harcban voltál a dobogós helyért a negyedik helyezett Rácz–Német-párossal. Miként is sikerült ezen az esős versenyen ilyen előkelő helyen végezned?

– Július 16-án szombaton rendezték meg az FRT.HU Kupasorozat negyedik versenyét a kiskunlacházi repülőtéren. A szeszélyes időjárásnak köszönhetően nem hétköznapi futamnak nézhettünk elébe. Egész nap szakadó eső áztatta az aszfaltot, a pálya nagyobb részén több centis vízréteg is kialakult, az évszakhoz képest hideg időről nem is beszélve, gumimelegítésre esélyem sem volt, mivel a víz azonnal visszahűtötte. A szerelőimmel közösen leküzdöttük a körülmények által okozott kisebb-nagyobb problámákaz, és egy nagyon szoros versenyben ismét megszereztem a dobogó harmadik fokát. Végig szoros volt a küzdelem az első helyért, ez meglátszódott minden mért körben, nagyon közel voltunk egymáshoz. Közben a technikai problémáknak köszönhetően lecsúsztam a harmadik helyre, de századkülönbségekkel a negyedik helyen állók is közelítettek felém. Az utolsó javító körömnek köszönhetően, egy század előnnyel én kerültem a dobogóra. Ennyire szoros küzdelemre a versenyzői pályafutásom alatt még nem volt példa. Nagyon örülök, hogy végül kedvezően alakult a verseny számunkra. 

– Folyamatosan javítottad a köridődet, de a harmadik felfutáson rontottál, mi történt?

– Az első mért körömben már a pálya fejben tökéletesen megvolt, viszont menet közben problémáim adódtak a szélvédőm párásodásával, amit vezetés közben nem igazán sikerült orvosolnom, mivel a párátlanító berendezés nem akart igazán működni, máshogyan pedig nem lehetett megoldani. Folyamatosan ment a küzdelem a pályán álló nagy kiterjedésű vízátfolyásokkal is, amelyek hol lassították, hol pedig megdobták a Pumát, ezáltal néhol lapjával is mentem. A szünetben a szerelőim megjavították a a párátlanítóberendezést, a továbbiakban már nem volt ilyen jellegű problémám. A második bemenet jól sikerült az előzőhöz képest, és bő egy másodpercet hoztam is rajta. Következett a harmadik kör, ami már a rajt előtti várakozásnál is érdekesen alakult. A sorban állás közben észrevettem, hogy az alapjárati fordulatszáma az autómnak sűrűn drasztikusan leesik, majd visszaáll és a hangja sem éppen az ideális. A fedélzeti számítógép semmilyen jellegű hibát nem mutatott. A rajtom kissé nehézkes volt, mivel a Puma padlógáznál sem akart gyorsulni. Közben elértem az első akadálypárokhoz, ahol egy visszaváltást követően azt éreztem, hogy visszajött az erő, és szépen teszi a dolgát. Ebben a körben többször is érezhető volt sajnos, hogy valami műszaki probléma van, mert nem igazán tudtam vele gyorsan menni. A mért időm nem volt vészesen rossz, de a dobogó veszélybe került ezáltal. A szünetben jött a hibafeltárás a tünetek alapján. A szerelőim, Iványi Norbert és Sovák Imre azonnal hozzáláttak a javításokhoz. Az egész napos szakadó eső és a pályán álló mély tócsákba való belemenetel miatt az autó vezérlése beázott,  ez produkálta a szokatlan viselkedését. A kiszerelés után a vezérlődobozt betették az egyik civil autóba, és az ablakmelegítő segítségével viszonylag rövid idő alatt kiszárították, majd visszaszerelték a Pumába. Az utolsó bemenet előtt leteszteltük, visszaállt minden a megfelelő pozícióba. 

– A negyedik körre aztán jól megráztad magad, és az elsőhöz viszonyítva négy másodperccel jobb időt futottál. Ennyire fejben volt már a pálya, vagy állítottatok az autón?

– Az utolsó körre a szerelőim rögtönzött és gyors munkájának köszönhetően a kocsim újra jó formába került, így tudtam egy tökéletes mért időt autózni. Más jellegű beállítások nem történtek. A pálya a legelső bemenettől kezdve fejben volt, csak különböző zavaró tényezők voltak, amik befolyásolták a teljesítményemet. 

Első kerekesként hol szerezhetsz előnyt a hátsókerekesekkel szemben a pályán?

– A Puma elsőkerék-meghajtású, ami azt jelenti, hogy a rajtnál és a hosszú egyenesekben a kigyorsításom valamivel lassabb a hátsó kerekesekkel szemben, viszont a csikicsukikban nekem van előnyöm hozzájuk képest. Vizes aszfalton a hátsókerekesek előnye sokkal jobban csökken, mivel a kerekek kipörögnek, ami időveszteség számukra. Az első kerekesek jobban betapadnak ilyenkor. 

– Összességében hogy érezted magad a versenyen?

– Fantasztikusan éreztem magamat ezen a napon, a pályán töltött idő minden pillanatát élveztem. Minél szélsőségesebb volt az időjárás, annál inkább motivált, hogy a dobogó legfelsőbb fokán végezzek. A technikai problémák közbe szóltak, ezáltal még szorosabb volt a küzdelem, amiből jól jöttünk ki. Itt nem voltak megfelelő féktávok és ideális ívek, hanem rögtönözni kellett, és a legjobbat kihozni az adott helyzetekből. Ennek az eredményemnek köszönhetően az országos bajnokságon a kategóriámat jelenleg vezetem összesített pontállásban. Messze még a vége, de kitartunk, és az a legfőbb célunk, hogy megnyerjük.

– Legközelebb hol találkozhatunk veled?

– A következő FRT.HU rallye-n találkozhattok velem a kiskunlacházi repülőtéren augusztus 13-án, szombaton. Minden kedves érdeklődőt nagyon sok szeretettel várunk a rendezvényre. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)