Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megújulnak a Mályvád túraútvonal jelzései Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • V. Zs. • MAGAZIN • 2016. július 27. 17:30
Megújulnak a Mályvád túraútvonal jelzései Gyulán
A megváltozott szakasz az eredetinél látványosabb erdei tájakat mutat be
A Körösök Völgye Turista Egyesület tagjai a hétvégén megkezdték a Mályvád teljesítménytúra útvonalát képező piros és zöld sávos turistautak felújítását Gyulán. Minden évben több százan vágnak neki a Gyula és környékének erdeit szervezett keretek között bebarangoló teljesítménytúrának, köztük gyulai lakosok is szép számmal.
____Eredeti-malyvad_tura_netre.jpg

Újrafestik a turistajelzéseket

Fotó: Gyulai Hírlap 

A túrát 1990 óta augusztus utolsó szombatján rendezi meg az egyesület. Idén akár félezren is jöhetnek Gyulára a túra miatt, ami elég komoly próbatétel a rendezők számára. A túrának nincs szponzora és jellemzően pályázati támogatás sincs mögötte, pusztán a részvételi díjak fedezik a költségek egy részét.

Ahhoz, hogy az ország minden részéből érkező túrázók ne tévedjenek el, szükség van a jól jelzett turistautakra is. A jelzések fákon, villanykarókon, jelzőtáblák oszlopain kapnak helyet. Egy jelzés élettartama 3-5 év, ez után esedékes az újrafestése. Sokszor a jelet tartó fa dől ki, vagy benövik a bokrok.

A turistajelzések kinézetét szabvány rögzíti, jellemzően 10x12 cm-es fehér téglalap az alapjuk. Kanyarokban a téglalapot egy nyíl egészíti ki, mutatván a továbbhaladás irányát. Egyelőre ezeknek a jelzésalapoknak a felfestése történt meg vasárnap Gyulán, a várfürdő és a kemping között, illetve a vasútállomástól a sarkadi műútig. Előbbi szakasz a piros sáv jelzés része, amely Gyulavári felé folytatódik, utóbbi a zöld sávé, amely Városerdőre vezet. A jelzések kialakítása elég lassú folyamat, jó ha óránként 800 m-es szakasz elkészül. Ráadásul a tartósabb a jelzés, ha oda- és vissza irányban is lefestik ugyanazt a jelzésalapot. A színek befestése a következő hétvégéken várható.

Az első turistajelek Gyulán az 1960-as években jelenhettetek meg, Békéscsaba–Póstelek–Gyula–Városerdő között. A 80-as évek végére komoly turistaélet alakult ki Békés megyében is. Ez vezetett a Mályvád piros sávval jelzett útvonalának létrehozásához 1990-ben (korábban a mályvádi erdő zárt terület volt). A Mályvád túrát a hatalmas alföldi erdők és a családias rendezés teszi egyedivé a távolról érkezők számára.

Újdonság lesz, hogy az egyesület az erdészet által javasolt útvonalra módosítja az eredeti, 1990-es jelzést Mályvádon. Bár így a távolság némileg megnőtt – köszönhetően Puskás Lajos erdész javaslatainak – sokkal látványosabb erdei szakaszokat mutat be a megváltozott útvonal (például Keszi falu helye, Biri-ér). A mályvádi szakasz festését a nagy esők hátráltatják, bár a Sitka–Biri-ér–Városerdő közti 6 km-es szakasz már elkészült.

A módosuló útvonal a további erdészeti-turisztikai fejlesztések alapja is lehet: szerte az országban az erdőgazdaságok alakítanak ki kilátókat és turistapihenőket. Reméljük, a DALERD és Gyula városa is indul ilyen pályázatokon, hiszen az ország más tájain már jópár ilyen beruházás készült el, növelve a térség aktív turisztikai vonzerejét.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)