Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Idén is lesz Strandok Éjszakája a Gyulai Várfürdőben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2016. július 20. 09:25
Idén is lesz Strandok Éjszakája a Gyulai Várfürdőben
A rendezvény kapcsán a legnépszerűbb szolgáltatásaikról kérdeztük a fürdő értékesítési és marketingigazgatóját
A Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére az idén ismét megrendezik a Strandok Éjszakáját a Gyulai Várfürdőben július 29-én. Az éjszakai medencés buli az AquaPalotában és a mellette álló pezsgős és árnyékolós gyógymedencékben zajlik majd. A kültéri gyógymedencék és az élményfürdő teljes szolgáltatással áll majd a vendégek rendelkezésére majdnem egészen éjfélig. Ezzel kapcsolatban érdeklődtünk a helyi fürdőben arról, melyek idén a legnépszerűbb szolgáltatásaik.
____Eredeti-strandok_ejsz_fc.JPG

Képünk a tavalyi rendezvényen készült 

Fotó: Gyulai Hírlap – Fekete Cintia 

– Az idei nyáron is igyekszünk különleges programokkal kedveskedni a vendégeink számára, hogy a fürdőzés mellett további élményekkel is gazdagíthassuk a pihenésüket. Van hétvégi animációnk a gyermekeknek, és kiemelt programunk a Strandok Éjszakája, ahol reméljük,  hogy a nagyobbak is jól érzik majd magukat – részletezte Keszeli Hajnalka, a fürdő értékesítési és marketingigazgatója.

Az AquaPalota

– A Strandok Éjszakája egy élményfürdőzés lesz az AquaPalotában és a kinti gyógymedencékben, amit az Acoustic Planet élő koncertje kísér majd Hullám étterem mellett. A napijegyes vendégeink belépője ezen a napon éjfélig érvényes, 20 órától a belépőjegy ára pedig 2 000 forint lesz. A rendezvény ideje alatt kizárólag a pezsgő-, az  árnyékolós gyógymedencék és az AquaPalota medencéi üzemelnek – tette hozzá a marketingvezető.

Ahogy Keszeli Hajnalkától megtudtuk: a Gyulai Várfürdő egyik legnépszerűbb nyári eleme a hullámmedence, amiben óránként hatalmas hullámokkal szórakoztatják a kicsiket és a nagyobbakat. A legsekélyebb része 45 cm, míg a legmélyebb pontja 2,2 méteres, így megálmodói szerint megfelelő kikapcsolódási lehetőséget biztosít az egész család részére.

A gyerekek víziparadicsoma

– Az AquaPalota szórakoztató elemei mellett a csúszdás medence is a népszerűek között van, ebben egy több mint 110 méteres óriáscsúszda  is áll, de népszerű a 25 méteres fedett uszodánk is amiben kiváló körülmények adottak a vízi sport utánpótlásának képzésére. Nyárra úszótáborokat is szervezünk – részletezte a fürdő munkatársa.

További kiemelten népszerű medencék között Keszeli Hajnalka a sportolni vágyók kedvencét, az 50 méteres medencét is megemlítette, és a családosok számára legfontosabbat, a gyermekparadicsomot, amiben a több mint 400 négyzetméteres vízfelületet 10-féle játékot is tartalmaz.

A szakember azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy amikor a fürdőbe látogatunk, minden alkalommal vegyük figyelembe, hogy tilos a medencékbe felhevült testtel beugrani, vagy tartósan a víz alatt úszni. A gyulai strandon emellett a 25 méteres és az 50 méteres uszodában az úszósapka viselése kötelező.


A Gyulai Várfürdő idei napijegyei az alábbi árakon érhetők el:

Családoknak 1 felnőtt 2 gyermek esetén: 5600 Ft, AquaPalota-belépővel: 9670 Ft

Családoknak 2 felnőtt egy gyermek esetén: 5900 Ft, AquaPalota-belépővel: 10 470 Ft

Felnőtt napijegy: 2200 Ft, AquaPalota-belépővel: 3890 Ft

Diák- és nyugdíjasbelépő: 1900 Ft, AquaPalota-belépővel: 3090 Ft

Gyulai felnőttbelépő: 1090 Ft, AquaPalota belépővel: 2780 Ft

Gyulai gyermek- és nyugdíjasbelépő: 890 Ft, AquaPalota belépővel: 2080 Ft

6 év alatti gyermekek részére a Gyulai Várfürdő ingyenes.

Egyéb információ a www.varfurdo.hu oldalon érhető el. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)