Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Országos Freinet-továbbképzést tartottak Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2016. július 08. 17:00
Országos Freinet-továbbképzést tartottak Gyulán
A találkozón új nevelési módszereket ismerhettek meg a pedagógusok
____Eredeti-DSCN2655.JPG

A résztvevőket Gugolyáné Marosán Márta köszöntötte 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter 

Az érzelem szirmai címmel rendezték meg a 16. Országos Magyar Freinet Pedagógus-továbbképzést. Gugolyáné Marosán Márta, Gyula Város Egyesített Óvodájának intézményvezető-helyettese köszöntötte a megnyitón a vendégeket.

– Igaz, hogy ez egy országos Freinet pedagógiai találkozó, de Nagyváradról is érkezett hozzánk négy tanítónő, reméljük, hogy jól fogják magukat érezni. Új módszereket, új technikákat kapnak a pedagógusok. Sokan visszajárnak ezekre a képzésekre, de folyamatosan jönnek új, fiatal kolléganők, akik ugyanolyan lelkesek, mint mi vagyunk – mondta.

Ködmönné Lipták Anna, a gyulai önkormányzat osztályvezetője is köszöntötte a megjelenteket, elismerve, hogy igazi hivatásként tekintenek a munkájukra. A Freinet-módszer technikáit számos magyar pedagógiai intézményben használják, lényege a gyermekek önkifejezésének fontossága, a világgal való aktív kapcsolatteremtés. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)