Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fogyasztóbarát Település címet kapott Gyula

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2016. június 23. 16:30
Fogyasztóbarát Település címet kapott Gyula
Keszthelyi Nikoletta: fogyasztóvédelmi szempontból a fürdőváros a megyei átlag fölött teljesít
Fogyasztóbarát Település címmel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tájékoztatója szerint a települések fogyasztókért tett intézkedéseit, hozzáállását kívánják értékelni, amellyel a területükön működő vállalkozások között a fogyasztóbarát szemlélet általánossá válásához és a fogyasztók helyzetének javításához járulnak hozzá. A megtisztelő címet Gyula városa egyedüli Békés megyei településként vehette át június 23-án a gyulai városháza dísztermébe szervezett ünnepélyes átadó ceremónián.
____Eredeti-GYHRCSD_014.JPG

Díjátadó a gyulai városházán

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az eseményen megjelent Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár, Kónya István alpolgármester, Dobókői György, a Békés Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály főosztályvezetője, Susánszki György, a Békés Megyei Kormányhivatal műszaki engedélyezési és fogyasztóvédelmi főosztályának szakügyintézője és Gulyás Imre, a Gyulai Járási Hivatal vezetője.

Keszthelyi Nikoletta és Kónya István 

Mint megtudtuk, a cím odaítélésénél előnyben részesül az a település, amely támogatja a helyi közoktatási intézményekben történő rendszeres fogyasztóvédelmi oktatások megtartását, kiemelt figyelmet fordít a fiatalkorúak védelmére és rendszeresen figyelemmel kíséri a helyi szervezésű árbemutatóval egybekötött termékértékesítéssel, illetve a fogyasztói csoportok szervezésével kapcsolatos tevékenységeket. Fontos szempont továbbá, hogy az általa szervezett fesztiválokon, illetve egyéb rendezvényeken rendszeresen biztosítsa az NFM, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, illetve a megyei kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének kitelepülését a fogyasztók, illetve a helyi vállalkozások szakmai tájékoztatásának céljából.

Az eseményen Kónya István alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, és kiemelte: a Kerékpárosbarát Település és az Év Támogatója cím után, május óta ez a harmadik elismerés, amit nagy örömmel vehet át a város.

Az alpolgármester után Keszthelyi Nikoletta köszöntötte a megjelenteket. A fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár részletezte a díj megszerzésének feltételeit, és hozzátette: ezt az elismerést azok a települések kapják, amelyek erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy a helyi vállalkozások fogyasztóbarát szemléletét erősítsék. Külön kiemelte, hogy a fogyasztóvédelmi szempontból a város a megyei átlag fölött teljesít.

A köszöntőket a díjátadás követte. Elsőként Kónya István vette át a Fogyasztóbarát Település díját, majd a helyi fogyasztóbarát vállalkozókat ismerték el. Azon gyulai vállalkozások, üzletek kaptak oklevelet, amelyek az úgynevezett „pozitív listára” kerültek, azaz amelyek egy adott fogyasztóvédelmi témavizsgálat során a hatóság által ellenőrzött valamennyi jogszabályi rendelkezésnek megfeleltek. Idén a Boglárka Kertészet Kft., dr. Berndt Gabriella egyéni vállalkozó, a Gyulai Pietas Kft., Markó István egyéni vállalkozó, Markóné Tabajdi Márta Mária egyéni vállalkozó, a Fanitex Textilipari és Kereskedelmi Kft. és a Kneifel Szolgáltató Bt. képviselői vehettek át elismerő okleveleket.

Dr. Berndt Gabriella lapunknak elmondta: csak az önkormányzat ügyintézőjének meghívásakor értesült az ellenőrzésről és a kapott elismerésről, de nagyon büszke arra, hogy a belvárosi ruhaüzletében a szakemberek is szívélyes vendéglátással és pontosan betartott szabályokkal találkoztak.

Az eseményen legvégül a Fogyasztóbarát Vállalkozás kitüntető címet adták át, amit Boros László Attila, Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója vehetett át. 

 

____Eredeti-GYHRCSD_002.JPG

A kitüntetett helyi vállalkozások képviselői 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)