Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Mostantól Békés megyében is regisztrálhatják kerékpárjaikat a tulajdonosok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2016. június 17. 11:30
Mostantól Békés megyében is regisztrálhatják kerékpárjaikat a tulajdonosok
A BikeSafe program a kerékpárvásárlóknak is hasznos
____Eredeti-alap2.jpg

Az adatbázis működését a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai mutatták be gyulán 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

A kerékpárlopások felderítését segítő regisztrációs adatbázist és annak működését mutatták be június 17-én délelőtt a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának dolgozói a gyulai Belvárosi Bringabolt előtt. Az eseményen a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság által elindított kerékpár-biztonsági szolgáltatásra már az első alkalommal számos helyi jelentkező akadt.

Bátkai Miklós

– A kezdeményezés lényege, hogy egy internetes felületen minden kerékpártulajdonos leírást ad a biciklijéről, megadja annak minden fontosabb adatát, amelyek között a leglényegesebb az alvázszám – számolt be lapunknak Bátkai Miklós, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának kiemelt főelőadója.

– Innen tudjuk, hogy a jármű hozzájuk tartozik. Mindez segíti a tulajdonosokat egy esetleges lopás esetén igazolni, hogy valóban övék volt a megkerült kerékpár, ahogy azoknak is hasznára lehet ez, akik kerékpárvásárlás előtt állnak, hiszen a rendszer az alvázszám alapján is megmutatja, keresik-e éppen a kiválasztott kerékpárt – tette hozzá a rendőrség munkatársa.

A gyulai program népszerű volt, a helyiek sorban érkeztek a kerékpárjaikkal. Turek Elek Pálné lapunknak elárulta, azért tartotta hasznosnak ezt a kezdeményezést, mert számára biciklije jelenti az egyetlen közlekedési eszközt. – Gyulaváriból jövök be a városba mindennap, ez egy viszonylag új bicikli, és szeretném, ha egy kicsit nagyobb biztonságban lenne – fejtette ki a nap egyik részvevője.

Durkó Károly képviselő is jelen volt az eseményen, aki kérdésünkre kifejtette: a Gyulai Városbarátok Köre kezdeményezte azt, hogy ez a lehetőség városunkban is adott legyen minden helyi lakos számára. – Szalai György indította útjára ezt a programot a városban, aki lakossági kezdeményezésre vetette fel annak ötletét a képviselő-testületi üléseken. A rendőrség kiváló partnerünk volt mindebben, így valósulhatott meg a mai napon ez a mindenki számára igénybe vehető regisztrációs lehetőség – fejtette ki.

Mint megtudtuk: regisztrációra a rendőrség által szervezett eseményeken kívül a www.bikesafe.hu oldalon van lehetősége minden kerékpár-tulajdonosnak.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)