Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Kisebb tömeg szurkolt a magyar labdarúgó-válogatottnak a Rondellánál

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2016. június 15. 15:40
Kisebb tömeg szurkolt a magyar labdarúgó-válogatottnak a Rondellánál
Fergeteges volt a hangulat a gyulai várkertben
Kedd este Magyarország is megkezdte az Európa-bajnoki szereplését. Válogatottunk negyvennégy év után lehet ott újra a kontinens legjobbjai között, így egyértelműen óriási várakozást előzte meg a mérkőzést, amelyet Ausztria ellen játszottunk. Gyulán a Rondella teraszhoz szerveztek közös meccsnézést, ahol mindenki úgy érezhette magát, mintha a helyszínen szurkolna a fiúknak.
____Eredeti-122.JPG

Focilázban a Rondella terasznál 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter 

A közös élmény egy felvonulással kezdődött, ahol gyulai, eleki és kétegyházi szurkolók kezdték meg a hangolódást, valamint próbálták feltüzelni a város lakóit. A Kossuth tértől egészen a Rondelláig énekeltek, elhangzottak a legismertebb szurkolói rigmusok, és persze nem maradhatott el a válogatott hivatalos a dala, az „Éjjel soha nem érhet véget”. A Rondellánál már tömeg várta a felvonulókat, ahol a Himnusz elhangzása alatt nemzeti színű füstölőket gyújtottak a szurkolók, hogy még tovább fokozzák a hangulatot.

A kezdés előtt Bukor Rolandot kérdeztük az esélyekről, aki a felvonuló csapat hangadója. – Nem várok a magyaroktól semmi többet, csak egy tisztességes helytállást. Ha csak egyetlenegy meccset nyerünk, az nekünk már óriási siker. Ha játsszunk egy döntetlent valamelyik csapattal, az izlandiakkal, portugálokkal vagy akár az osztrákokkal, már az is jó. Nem kell, hogy Eb-t nyerjünk, nem ez a cél, de kiment nagyon sok magyar szurkoló, őket szolgálják ki. Amennyiben ezeket sikerül teljesíteni, az már óriási siker számunkra – mondta.

Az osztrákok elleni szereplésünk minden várakozást felülmúlt, hiszen 2-0 arányban megnyertük a mérkőzést. Szalai Ádám emberemlékezet óta nem tudott gólt szerezni, mégis az ő találatával szereztük meg a vezetést, majd amikor már mindenki az utolsó sípszót várta, jött Stieber Zoltán és megduplázta az előnyünket. A lefújás után Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottat kérdeztem a meglátásairól.

– Nagyon sokan izgulták végig együtt a mérkőzést. Felemelő és óriási dolog, hiszen sokszor elhangzott már, hogy negyvennégy éve várunk egy hasonló sikerre. Az, hogy ma győztesként hagyhattuk el a pályát, két gólt is rúgtunk, fantasztikus öröm az egész magyar nemzetnek, jó érzés most magyarnak lenni. Szerintem már reális esély van arra, hogy továbbjussunk a csoportból, és a kieséses szakaszba kerüljünk, azt gondolom, hogy ezek után Izland ellen is nagyon jó esélyünk van, valamint Portugália ellen sem feltartott kézzel kell felmenni a pályára – mondta.

A magyar válogatott következő mérkőzését szombaton este 18 órától játssza Izland ellen. A Rondellához ismét várják a meccs iránt érdeklődőket.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)