Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán játszik az Antovszki Band és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2016. június 17. 12:00
Gyulán játszik az Antovszki Band és a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház
Programajánló
____Eredeti-sepsiszentgy_tanasi_aron_szinh.JPG

Képünk a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tavalyi előadásán készült 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Kamaraterem
Július 4-én 17 órakor Erdélyi pillanatok címmel nyílik fotókiállítás dr. Fodor István képeiből. A Tamási Áron szülőföldjét bemutató tárlat augusztus 14-ig látható a Kossuth utca 13. szám alatt.

Várszínpad
A Gyulai Várszínház 53. évadjának első bemutatója Tamási Áron halálának 50. évfordulójához kötődik. A július 4–5-én 20.30-kor látható, Tamási Áron művei alapján készült Zongota című darabot a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészei adják elő.

MROÖ Dokumentációs és Információs Központjának kiállítóterme
A Gurzó Gábor ikongyűjteményéből összeállított tárlat augusztus 1-jéig tekinthető meg, szombat és vasárnap kivételével mindennap.

Tájvízház
A Gyulai Alkotók Baráti Köre Színnel és ecsettel című tárlata július 9-ig látogatható. Az időszaki kiállításon Borbély Mária, Keresztesi Franciska, Metykóné Balogh Edit, Papp Mária, Patkás Irén és Bende Imre festményei tekinthetők meg.

Kohán Képtár
Június 16-án, csütörtökön 17 órakor Kohán 50’ – Képek a fiókból címmel nyílik kiállítás. A tárlatot dr. Árpásiné Kohán Mária nyitja meg. A kiállítás július 24-ig tekinthető meg.

Almásy-kastély
Június 17–18-án és június 24-én 17 órától kávéházi zenés estre invitálják a kikapcsolódni vágyókat.

Pándy Galéria
Június 16-án, csütörtökön 15 órakor „Grafológiai művészportrék elismert színészek, zenészek, írók, azaz híres Kossuth-díjasok kézjegyei” címmel nyílik kiállítás Bokor Ildikó grafológus munkáiból. A Boróka Kulturális Egyesület szervezésében megvalósuló tárlatot Ábrahám György nyitja meg.

Százéves cukrászda folyosógaléria
Pál Ágnes mandalafestő Swarovszki-kristályokból készült képei a hónap végéig láthatók.

Múzeumok éjszakája
Gyula kulturális intézményei is csatlakoznak a Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozathoz. Június 25-én 19 órától kedvezményes és ingyenes programokkal, valamint tárlatvezetésekkel várják az érdeklődőket.

Rondella terasz
Június 23-án 21 órakor az Antovszki Band, másnap a Pufin – Mer erőt ad lép színpadra.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)