Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az FTC utánpótláscsapatával edzettek a gyulai ökölvívók

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • L. B. SPORT • 2016. június 09. 13:30
Az FTC utánpótláscsapatával edzettek a gyulai ökölvívók
A T2Ring Ökölvívó és Szabadidősport Egyesület tagjai Gedó György olimpiai bajnok bokszolóval is találkoztak
____Eredeti-DSCN8034_2.jpg

A gyulai bokszolókat Szántó Imre (Képünkön középen) látta el tanáccsal 

Fotó: Gyulai Hírlap 

A gyulai T2Ring Ökölvívó és Szabadidősport Egyesület a Szántó Imre által fémjelzett Ferencvárosi Torna Club vendége volt a közelmúltban. Az edzésen Balogh Adrián és Berndt Richárd leendő versenyzők is részt vehettek, akiket Gyarmat Attila, az egyesület versenyzőkkel foglalkozó segítője terelgetett. A harmadik leendő versenyző, Tajti Dominik ezúttal kimaradt a keretből, de nemsokára ő is bekapcsolódik a munkába.

Gedó György és Szántó Imre

A maroknyi csapat feladata az volt, hogy részt vegyen az edzésmunkában, és éles kesztyűzésen bizonyítson. Sajnos a kesztyűzés most elmaradt, de cserébe Öcsi bácsi vette szemügyre a srácokat, és hasznos tanácsokkal látta el őket. Az edzést Bedák Pál többszörös magyar bajnok vezette.

Amíg a versenyzők az edzéssel voltak elfoglalva, addig Bimbó Lajos elnök és Súr János alelnök Gedó György olimpiai bajnokkal folytatott megbeszélést. – A beszélgetés célja a közös együttműködés elindítása és egy kiállítás megszervezése volt – mondta el lapunknak Súr János.

Az edzés végén megtekinthették a jelenlévők Kótai Mihály és Káté Gyula külön meccsét, amit egy éles kesztyűzés keretén belül vívtak egymással. A teremben minden szem a ringre szegeződött. Az edzés végén Szántó mester újra meghívta a T2Ring tagjait egy edzésre, és megerősítette segítő szándékát az egyesület felé.

– Számunkra nagyon fontosak ezek a lehetőségek, hiszen a tovább fejlődés érdekében szükségünk van az éles kesztyűzésekre. Ebben az évben folyamatosan utazni fogunk, és több élvonalbeli egyesületet fogunk felkeresni. Így sor kerül majd a Berki Ferenc által fémjelzett Kőbánya SC-vel való közös edzésre is – nyilatkozta Bimbó Lajos elnök, vezetőedző.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)