Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az ÉTREND csapata vittel el a Pörköltkirály címet Gyuláról

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. MAGAZIN • 2016. június 04. 20:56
Az ÉTREND csapata vittel el a Pörköltkirály címet Gyuláról
Este koncertekkel, holnap gyerekprogramokkal és harcosokkal várják a látogatókat
Megválasztották a Pörköltkirályt a nemzeti gasztronómia fesztivál második napján Gyulán. A Pörköltkirály címet első alkalommal az ÉTREND, azaz az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének csapata nyerte el. Az „étrendesek” más kategóriában is megfőzték a zsűrit. A díjakat június 4-én, szombaton 16 óra után adták át a Pörköltkirály Kárpát-medencei Gasztronómiai Fesztivál versenyében elindult csapatoknak.
____Eredeti-DSC07987.JPG

benke laci bácsi, az éttrendesek és a pörikirályok serlege a magasban

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Benke László, a zsűri elnöke osztotta ki a díjakat a várkertben. A Magyar Fehérasztal Lovagrend nagymestereként aranyéremmel díjazta az erdélyi és délvidéki Fehérasztal Lovagrendeket. Az Arany Bárány-rendet Suki József kapta meg. A szakmai zsűri minden résztvevő csapatnak oklevelet adott. A versenyen díjazták a pálinkákat, a népi süteményeket és a birkanyíró versenyben is eredményt hirdettek. Ez utóbbiban Rebecskó Péter szerezte meg az aranyérmet.

Az első sikerét a „szárnyas” kategóriában érte el az ÉTREND csapata. A „marha” kategóriában a Palmetta zenekar pörköltje lett az aranyérmes. A „sertéshús” kategóriát Serfőző Klára és csapata nyerte, amíg a „halételek” között újra az ÉTREND lett az első, hozzátéve, hogy itt nem volt nehéz dolguk, lévén csak ők főztek halpaprikást. A „birka” kategóriát a Nagyon konok kunok csapata nyerte, az „egyéb” ételek között pedig a Kétegyházi fakanál forgatók lettek az elsők

– Az Étrend egyesülettől jöttünk, két kategóriában indultunk. Az egyik csapat a Hungast-tól érkezett, a másik pedig a Prizma FM-től, ez a Junior Zrt. és a PQS közös csapata. Már indultunk az Országos Közétkeztetői Szakácsversenyen is februárban, ott második helyezést értünk el, előtte pedig harmadikok voltunk. Az egyik csapat egy kakaspörköltet készített, a másikkal pedig készítettünk egy hal alaplevelet, amihez füstöltük a halat, utána lyoni káposztával és osztrák galuskával tálaltuk. A kezdeményezést, hogy összehozza a határon túli magyarokat, maximálisan támogatjuk, minél több ilyen rendezvényt szeretnénk. Száz százalék, hogy jövőre is jövünk, meg kell védenünk a címünket – mondta Nagy Balázs, a csapat egyik tagja.

 

____Eredeti-DSC07989.JPG

a kedvünkért összeálltak. Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének győztes csapata

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Este újra koncerteknek örülhetnek a kilátogatók, fellép Bebe és a Republic zenekar is. A fesztivál zárónapján a gyerekeknek kedveznek elsősorban. A délután már a felnőtteké, hiszen négy órától elkezdődik a Fight Night, amely során K-1-es és MMA-s harcosok lépnek a ringbe. A Pörköltkirály Kárpát-medencei Gasztronómiai Fesztivál teljes programja elérhető a visitgyula.com honlapon és a fesztivál hivatalos honlapján.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)