Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Királyok főzik a jó pöriket a gyulai várkertben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Tóth PéterMAGAZIN • 2016. június 04. 13:36
Királyok főzik a jó pöriket a gyulai várkertben
Délután kiderül, hogy ki lesz az I. Pörköltkirály Gyulán
Már a reggeli órákban hozzáláttak a főzéshez a gyulai Pörköltkirály fesztivál főzőversenyének résztvevői. A vár körül felállított standoknál közel nyolcvan csapat tevékenykedett a bográcsok körül, hogy elnyerjék a kategóriájuk első helyét, valamint a Pörköltkirály címet. A verseny megnyitójával egybekötve megemlékezést tartottak a nemzeti összetartozás napján.

Dr. Görgényi Ernő polgármester elmondta, hogy Gyula nyári életének a fesztiválok adják a pezsgését.

– Az idei évben indul el a Pörköltkirály fesztivál, amellyel az a célunk, hogy egy újabb olyan rendezvényt szervezzünk hagyományteremtő céllal, melynek gyökerei Gyula város történelmi múltjába nyúlnak vissza. Hogy sikeresek lehessünk, kell egy olyan tradicionális elem, amely egy adott közösség lényegét hivatott megjeleníteni. Ez a fesztivál is ilyen fontos részleteket kíván bemutatni, a szabadtűzi ételkultúrának szeretnénk emléket állítani. A célunk emellett a közösségépítés, ezért is várjuk majd minden évben a határon túlról érkező magyar testvéreinket – mondta Görgényi Ernő.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő szerint nagyon jó, hogy így emlékezünk a trianoni eseményekre.

– Trianon gyalázat volt, a magyarság mégis egyben maradt, határon innen és határon túl. Határok vannak, de azokon túl, bármerre is szóródtunk szét, mégis egyek vagyunk. Szerte az országban, mindenhol megemlékezéseket tartanak ma, és nagyon szép az, ami itt van, hogy egy ilyen főzőversenyt rendeztek az összetartás jegyében.

Gajda Róbert kormánymegbízott azt mondta köszöntőjében, hogy reméli a Gyulai Pálinkafesztiválhoz vagy a Békéscsabai Kolbászfesztiválhoz hasonló sikereket fog elérni a rendezvény. Kiemelte a fontosságát annak, hogy a szervezők az egész Kárpát-medencét egy egységként tekintik.

A beszédek után Benke László, a verseny zsűrijének elnöke hivatalosan is megnyitotta a versenyt, majd postagalambokat engedtek el az elcsatolt területek irányába, hogy jelképesen hazataláljanak.

Ősz Szabó Ferenc és csapata Zenta mellől érkeztek, és nem ez az első verseny, amin részt vesznek.

– Körülbelül húsz éve járunk versenyekre, azt mondhatom, hogy jó eredményeket érünk el. Van egy szobánk, ahol több mint száz serleg van. Az elején nehéz volt, de belerázódtunk, és azóta sikeresen csináljuk a versenyeket. Most egy báránypörköltet készítünk, ez egy bevált recept, megvan mindennek a rendje. Nagyon örülünk annak, hogy pont ma rendezik meg ezt a versenyt, elég sokat járunk Magyarországra főzni, most is szívesen jöttünk.

Egy másik csapat a gyulai piac előadóiból állt össze, Víghné Békési Katalint kérdeztük meg.

– Így közösen, együtt először indultunk el főzőversenyen. Reméljük, hogy minél többször képviselhetjük a gyulai piacot. Birkapörköltet készítünk, előre megpirítottuk a hagymát pirospaprikával, most pedig rétegezzük a hússal. Sajnos egyre kevesebbet törődnek egymással az emberek, közösséget építeni pedig mindig nagyon jó dolog, így örülök a kezdeményezésnek.

A verseny eredményhirdetése délután négy órakor kezdődik, ahol kategóriánként díjazzák a résztvevőket, és megválasztják az első Pörköltkirályt is. A Gyulai Hírlap is ott lesz a koronázási ceremónián. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)