Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A jó pörkölt olyan, mint a felbőszült bika vére

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2016. június 03. 22:30
A jó pörkölt olyan, mint a felbőszült bika vére
Megnyitották az I. Pörköltkirály Kárpát-medencei Gasztronómiai Fesztivál
Megkezdődött az I. Pörköltkirály Kárpát-medencei Gasztronómiai Fesztivál. Az első napon, június 3-án magyar ételekről szóló konferenciával indított a programsorozat. A Vigadóban az érdeklődök hallhattak a higiéniáról a szabad tűzi főzések során, a hungarikumokról, később a Békés Megyei Culinary Team tartott bemutatófőzést.
____Eredeti-DSC07884_2.jpg

Benke László mesterszakács is köszöntőt mondott A VÁRKERTBEN 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter 

Délután a fesztivál helyszínén, a várkertben is elindultak a programok. Elsőként a Garden Party zenekar adott koncertet, utánuk pedig elkezdődött a hivatalos megnyitó. Először a gasztronómiai lovagrendek vonultak fel, többek között a Magyar Fehérasztal Lovagrend és a Göndöcs Benedek Mézlovagrend, majd következtek a megnyitóbeszédek.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő azt mondta, azért van jelentősége a fesztiválnak, mert a Kárpát-medencei területen élő magyarság megszólítása az egyik cél.

– Nem véletlen, hogy a rendezvény megnyitója június 3-án van, mert a holnapi nap a nemzeti összetartozás napja. A történelem szétszabdalt minket, de a határokon átívelően nagyon sokan megmaradtunk magyarnak, őrizzük a kultúránkat. A holnapi napon több mint ötszázan állnak majd bogrács mellé, remélem, hogy sikeresek leszünk mindannyian, akik részt vehetünk ezen – mondta.

Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke szerint a rendezvény az egész Alföldnek büszkeségére válik.

– Tőlünk nyugatabbra, ha szabadtéri főzésről vagy sütésről van szó, elsősorban a grillezést preferálják. Mi, magyarok magunkkal hoztuk a bográcsot a pusztai vándorlásokból. Természetesen nem a mai formája volt elterjedt akkoriban, leggyakrabban rézből vagy cserépből készítették, de mindig ott volt nálunk. Ez a fesztivál ennek a kultúrának a felemelését és népszerűsítését tűzte ki célul, nem csak szórakoztatni vágyik.

Utolsóként Benke László többszörös világbajnok mesterszakács és mestercukrász, a Magyar Fehérasztal Lovagrend nagymestere szólalt fel.

– Magyarnak lenni büszkeség, de csak akkor, ha méltósággal tesszük. Az étkezési kultúra hűen tükrözi egy nép múltját, jelenét és meghatározza a jövőjét is. Ha azt mondjuk, hogy pörkölt, gulyás, paprikás, akkor mindenki tudja, hogy a magyarokról van szó. A jó pörkölt olyan, mint a felbőszült bika vére, tűzforró, enyhén csípős, sűrű szafttal – fejtette ki.

A nap további részében Sztojka László, LL. Junior, Kökény Attila, az Apostol együttes és Fásy Ádám szórakoztatja a kilátogatókat, akik körbejárhatják a vásárt, és megtekinthetik a haszonállat-kiállítást. Szombaton délelőtt tíz órától indul a Pörkölkirály Főzőverseny, emellett bemutatók, koncertek és a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett megemlékezés várja a vendégeket. A részletes programról itt olvashatnak. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)