Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulán jártak a magyarországi misszióvezetők házastársai

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. • HÍREK • 2016. június 01. 21:40
Gyulán jártak a magyarországi misszióvezetők házastársai
A kirándulást a köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita szervezte
A Gyulai Almásy-kastély vendégei voltak a magyarországi nagykövetek és első titkárok házastársai június 1-jén. A kirándulást Áder János köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita szervezte.
____Eredeti-GYHRCSD_028.JPG

Herczegh Anitát (képünkön középen) a magyarországi misszóvezetők házastársai kísérték el Gyulára 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A köztársasági elnök felesége minden évben két kirándulást szervez, a tavaszi-nyári hónapokban egy vidéki úti célt keresnek, télen pedig egy budapesti túrát bonyolítanak le. A kirándulások célja Magyarország értékeinek és szépségeinek bemutatása.

A misszióvezetők házastársai először a Steigerwald-tanyát látogatták meg, majd busszal érkeztek az Almásy-kastélyhoz. Herczegh Anita elmondta, hogy most mindenképpen a keleti országrészt szerette volna megmutatni a misszióvezetők házastársainak.

– Ez a negyedik egész napos kirándulás, amit a nagykövetházastársaknak terveztem. A szándék eredetileg is az volt, hogy minél több helyre vigyük el őket. Voltunk Pécsen, a Dunakanyarnál, a Balatonfelvidéken, most a keleti országrészt szerettem volna megmutatni. Amikor hallottam, hogy átadták a felújított Almásy-kastélyt, akkor adódott az ötlet, hogy el kell őket hozni ide.

– Egy időutazáson vehettek részt, sikerült visszarepíteni őket körülbelül száz évvel ezelőttre, és bemutatni, hogyan éltek Magyarországon. Sikerült megint egy másik arcát megmutatni az országnak, és bebizonyítani, hogy mennyire sokfélék tudunk lenni. Azt látom, hogy nagyon szívesen jönnek el, aki egyszer részt vett egy ilyen kiránduláson, az alig várja a következőt. Remélem, ez azt jelenti, hogy visszajönnek ide a családdal, és jó hírünket viszik a világban – mondta Herczegh Anita.

Bridget Lindsay, a budapesti brit nagykövet felesége elmondta, hogy számára ez az első utazás, amin részt vesz.

– Nagyon tanulságos és érdekes napunk volt eddig. Láttuk, hogyan éltek a gazdagok és a szegények. Csodálatos helyeken jártunk, csodálatos állatokat láttunk, minden nagyon szép volt, ahol eddig megfordultunk – fejtette ki. – Ajánlani fogom mindenkinek a várost, és nagyon szeretném egyszer elhozni a férjemet is.

A kastély megtekintése után ellátogattak a várba is, ahonnan lovas hintókkal mentek át a Százéves cukrászdába, ahol dr. Görgényi Ernő, városunk polgármestere fogadta őket.

 

____Eredeti-GYHRCSD_040.JPG

A csoport a gyulai Almásy-kastélyba is ellátogatott 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)