Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Vajon mit lépne az állami közútkezelő arra, ha a képviselő önkezével festené fel az útburkolati jeleket?

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • M-P. J.HÍREK • 2016. május 26. 14:29
Vajon mit lépne az állami közútkezelő arra, ha a képviselő önkezével festené fel az útburkolati jeleket?
A képviselő-testületi ülésről jelentjük: a Paradicsomban egy kullancshoz elég egy kukát levinni
Interpellációs félórával csaptak a lecsóba a gyulai képviselők május 26-i ülésükön. Az egykori megyeháza dísztermébe mosolygósan érkeztek az emberek. Férfi és férfi kézfogással, míg nő és férfi, nő és nő puszival köszöntötte egymást. Közegészségügyi szempontból egyiket sem elemeznénk túl, mindenesetre számunkra szimpatikusabb egy keleties meghajlás vagy egy vagány öklözés. A képviselői kérdezz-feleleket 9 óra tájban engedte szabadjára az ülést levezető dr. Görgényi Ernő polgármester. Szabó Károllyal a Bánya utcában utat javítottunk. Durkó Károllyal védőangyalt játszottunk, és embereket mentettünk meg mindenféle balesettől. Mittag Mónikával elkezdtük építeni a körforgalmat a Béke sugárút és az Árpád utca kereszteződésében. Balogh Lajossal az éj leple alatt festettünk fel útburkolati jeleket egy állami útra. Kiss Tamásnéval kullancsokat riogattunk. Szalai Györggyel pedig azon morfondíroztunk a Hét vezér utca sarkán állva, hogy ki viszi át a szerelmet a túlsó partra kerékpárral.
____Eredeti-GYHRCSD_001.JPG

munkában a gyulai képviselő-testület

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Szabó Károly (Fidesz) azt panaszolta el, hogy a választókerületében lévő Bánya utcában az aszfalt hosszában megrepedt, az út széle több helyen töredezik. Az utat nyolc hónapja aszfaltozták le, a képviselő azt feltételezi, hogy minőségtelen munkát végeztek. Hogy észrevétele mennyire megalapozott, azt egy műszaki bejáráson döntik majd el. Erről már Molnár Csaba, a polgármesteri hivatal mérnöki osztályának vezetője beszélt. Amennyiben valóban kivitelezési problémáról van szó, garanciában kell az aszfaltmunkát elvégző cégnek kijavítania az útburkolati hibákat.

Durkó Károly (Gyulai Városbarátok Köre) nem első alkalommal hívta fel a figyelmet arra, hogy a Kapushídon és a Kossuth téren egyre foghíjasabb a bazaltkocka. Ez pedig balesetveszélyes lehet gyalogosan és kerékpárosan is. A képviselő egy ilyen, majdnem balesetbe torkollt esetet is megosztott a jelenlévőkkel. Véleménye határozottan az volt, hogy ez a dolog nem turisztikai kérdés, hanem egyre kínosabb probléma.  

Molnár Csaba válaszából kiderül, hogy szerencsére van megoldás. Az említett turisztikai csomópontok burkolata egyedi méretű bazaltkockákból épült, ami ugyan szép, pótlásuk viszont eléggé körülményes és költséges. Ezért az a szakmai döntés született, hogy a híd és a tér egy részén szabványos bazaltkockákra cserélik a meglévőt. Az így felszabaduló egyedi kockákból pótolják majd a hiányzókat, a megmaradót pedig elraktározzák hasonló céllal.

Durkó képviselő ugyancsak a biciklisek és a gyalogosok védelmében javasolta a Béke sugárútról a Patócsy utca irányába haladó útszakasz vagy inkább járda megosztását. Egészen pontosan azt kérte, hogy a kerékpárosoknak jelöljenek ki, illetve építsenek egy önálló sávot. Az elhangzott válaszból kiderült, hogy a választókerület képviselőjének kezdeményezésére már részben elindult ez a folyamat.

Mittag Mónika (Fidesz) a bazaltköves témához csatlakozva tett említést a Pálffy-szoborról. A műalkotás környékén dettó eltűnt néhány kocka a burkolatból. Szóval azokat sem ártana pótolni. Nem egy gyulai kereszteződést sújtó témát hozott még szóba a képviselő asszony. Jelen esetben a Béke sugárút–Árpád utca–Ady Endre utca kereszteződéséről van szó. A végső megoldás itt is a körforgalom lenne, ha egyszer végre valahonnan lesz pénz a megépítésére. Addig pedig maradnak a hatósági bejárások és az átmeneti megoldások arra, hogy zebra is legyen ott, meg biztonságos is maradjon, s mindezt szabályosan kell megcsinálni. Tulajdonképpen érthetetlen, hogy ha valahol tényleg szükség van egy körforgalomra, mert az jelenlegi állapotában veszélyes kereszteződés, miért pályázati pénzkérdés annak a megvalósítása, miért nem egy természetes folyamat része.  

 

____Eredeti-GYHRCSD_008.JPG

képviselő úr, szívesen segítünk felfesteni az útburkolati jeleket!

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Balogh Lajos (Fidesz) egy általa veszélyesnek nyilvánított járdaszakaszt pécézett ki magának interpellációjában. Egy olyan szakaszt, ami nem is szakasz, inkább emelvény, s mivel díszburkolatból készült, dísztribünnek is nevezhetjük. Lényegében – s valami oknál fogva – kereken 30 centiméter a szintkülönbség azon a bizonyos helyen a járdában. Ebben a szintkülönbségben esténként szépen és rendre meg lehet botlani. A képviselő azt kérte, hogy szólítsák fel a tulajdonost a beszintezésre. Ugyancsak útburkolati problémákat feszegetett a Bartók Béla és a Dobay utca vonatkozásában a képviselő. Felvetése jogos volt, ebben a kereszteződésben – útburkolati jelek hiányában – tényleg csak kóvályognak a közlekedésben résztvevők.

Ez utóbbi útszakasz állami fenntartású. Ez egyebek mellett azt is jelenti, hogy önkormányzatunk nem nyúlhat hozzá egy ujjal sem. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés Megyei Igazgatósága pedig nem arról híres, hogy rögvest megcsinál valamit. Dr. Görgényi Ernő (Fidesz) polgármestert idézve azt is mondhatjuk, hogy munkájuk trehány és gyenge. Jellemzően azt a kimerítő választ kapja az önkormányzat – egy-egy ilyen problémajelzésre –, hogy miért nem tudják most megcsinálni. Ezeknek a „nemtudjuknak” pedig színes és gazdag a tárháza. Marad a papíralapú nyomásgyakorlás az önkormányzat részéről. A képviselő talán előbbre lenne, ha napnyugta után egy vödör aszfaltfestékkel és egy jobb ecsettel maga festené fel az útburkolati jeleket. Vajon egy ilyen akcióra mit lépne az út gazdája?

 

____Eredeti-GYHRCSD_010.JPG

a képviselő asszonynak igaza van, kullanccsal találkozni nem jó

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Érdekes téma az is, amit Kiss Tamásné (Fidesz) vetett fel. Gyulán egyre több háziállatban találnak kullancsot, természetesen az embereket sem kíméli ez az élősködő. Elmondása szerint egy kullancs begyűjtésére elég levinni a kukát a Paradicsomi lakótelepen. Hogy mit tehet az önkormányzat? Semmit sem. Magyarországon jelenleg nincsen olyan engedélyezett permetszer, amivel közterületen kullancs írtható lenne – hangzott el az ülésen. Azért némi online kutakodás után lehet alternatív és hatékony megoldásokat találni.

Szalai György (Gyulai Városbarátok Köre) is közúti témával hozakodott elő. Kielégítő választ ő sem kapott az ülésen, de most jön ide egy „de”, mert részese lehet ő is egy hatósági bejárásnak, ahol szemügyre veszik közelebbről a Béke sugárút–Hétvezér utca sarkát. Mert a kérdés az volt, hogyan kell és lehet ott kerékpárral szabályosan közlekedni.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)