Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Komoly fejlesztések előtt áll a kézilabda

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2016. május 24. 09:00
Komoly fejlesztések előtt áll a kézilabda
A gyulai önkormányzat Békéssel, Békéscsabával és a helyi klubokkal közösen készítette el a megyei sportágfejlesztési koncepciót
Két új kézilabdapálya épülhet Gyulán 2018-ig az országos sportágfejlesztési stratégia keretében rendelkezésre álló forrásból – közölte lapunkkal Kónya István alpolgármester. Mint megtudtuk, a szakmai anyaghoz kapcsolódóan a fürdőváros a békési és a békéscsabai önkormányzattal, illetve a települések klubjaival együttműködésben megyei koncepciót dolgozott ki.
____Eredeti-kezilab_fejl_durer_2016.jpg

Kónya istván és Zámori Ida a Dürer iskolában egyeztettek a tervezett fejlesztésekről 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Kónya István elmondta: az országos fejlesztési elképzeléseket a múlt héten Békéscsabán mutatta be Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, egykori szövetségi kapitány. Az intézmény a Magyar Kézilabda Szövetséggel és a Nemzeti Kézilabda Akadémiával készítette el a stratégiát, melynek kiemelt célja, hogy utánpótlásbázist biztosítson a sportágnak.

– Városunkban komoly hagyományai van a kézilabdának, jelenleg 12 csapatban 160 igazolt játékosa van a Gyulasport NKft.-nek – hangsúlyozta az alpolgármester. Hozzátette: a három Békés megyei településen több infrastrukturális fejlesztés is megvalósulhat az elkövetkező években, emellett a szakemberképzésben is komoly előrelépés várható.

Gyulán két oktatási intézményben alakítanának ki szabványméretű kézilabdapályát. Az 5. számú sportiskola tornatermét lebontanák, a helyére építenék fel az új létesítményt, a Dürer iskolában pedig a sportudvaron kapna helyet az új pálya, továbbá a tornatermet is felújítanák. Kónya István kiemelte: az új terek más sportágak oktatására is alkalmasak lennének.  

Az alpolgármester kitért rá: a Gyulasport Nkft. a Békéscsabai Előre Női Kézilabda Sportegyesülettel, a Békési Férfi Kézilabda Clubbal és a Békéscsabai Belvárosi Diáksport Klubbal működne együtt annak érdekében, hogy később minél több helyi, tehetséges fiatal kerülhessen be a magyar válogatott keretbe, illetve a nemzetközi szinten is jegyzett klubcsapatokba.

Zámori Ida, a Dürer iskola intézményvezetője lapunknak úgy fogalmazott: örülnének a beruházásnak, hiszen nagy hangsúlyt fektetnek a sportoktatásra. Mint kifejtette, az iskola aszfaltozott pályáján és tornatermében több évtizede nem történt nagyobb volumenű fejlesztés. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)