Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Egy napra levették a tanulás terhét a diákok válláról

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L.MAGAZIN • 2016. május 13. 17:17
Egy napra levették a tanulás terhét a diákok válláról
A gyerekek nagy örömére sportnapot tartottak a Bay Zoltán általános iskolában
____Eredeti-bay_isk_sportnap_bl_4.JPG

hajrá, bay!

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Minden gyermek nagy örömmel ment iskolába május 13-án Gyulaváriban, kiváltképp azért, mert játékos sportnapot tartottak az intézményben. Az idei esemény a „Gyertek, játszunk együtt!” mottót kapta.

A mintegy 200 tanulót megmozgató rendezvény reggel 9-től egészen délutánig tartott. Számos csoportos és egyéni sportos feladat várt a kicsikre és a nagyokra, hiszen az alsó osztályba járók és a felsősök is sportolhattak. Volt ügyességi verseny, gólyalábazás, labdázás és sok minden más. Az iskola műfüves foci pályáján pedig komoly mérkőzés kerekedett.

– Célunk ezzel a rendezvénnyel, hogy sportolásra bírjuk a fiatalokat, és ha csak egy napra is, de levegyük a tanulás terhét a vállukról. Szeretnénk, ha diákjaink nem csak a tanulással kapcsolnák össze intézményünket, hanem úgy éreznék, hogy itt élmények is várják őket – nyilatkozta a Gyulai Hírlapnak Szabóné Bohus Márta, a Bay Zoltán általános iskola tagintézmény-vezetője.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)