Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai diákokkal döntötték meg a kézmosásoktatás világrekordját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2016. május 05. 16:00
Gyulai diákokkal döntötték meg a kézmosásoktatás világrekordját
A fürdővárosban két oktatási intézmény csatlakozott a rekordkísérlethez
Százötven gyulai diák vett részt a kézmosásoktatás világrekordjának megdöntésében május 5-én. Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala által kezdeményezett nagyszabású megmozdulással a helyes higiénés szokásokra irányították rá a figyelmet.
____Eredeti-GYHRCSD_023.JPG

KÉZMOSÁSOKTÁS A GYULAI 5. SZÁMÚ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN  

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Maráczi Gabriella, a Békés Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztályának vezetőhelyettese lapunknak elmondta: az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat országos felhívására több mint 190 oktatási intézmény jelentkezett. Mint megtudtuk, a rekordkísérletben 14 ezernél is több diák vett részt.

– A célunk az volt, hogy megdöntsük a több helyszínen egyszerre tartott kézhigiénés oktatás Guinness-rekordját, melyet Glasgow-ban állított fel 3039 diák – fejtette ki a szakember. Hozzátette: Békés megyében öt település iskolái csatlakoztak a rekordkísérlethez, Gyula mellett Füzesgyarmaton, Sarkadon, Nagykamaráson és Mezőhegyesen tanították meg a gyerekeknek a kézmosás hat lépését a kéztisztaság világnapján.

Maráczi Gabriella hangsúlyozta: a hasmenéses és légúti megbetegedések jelentős része megelőzhető az alapos kézmosással. A vezetőhelyettes arra is felhívta a figyelmet, hogy nem elég csak a tenyerünket, illetve a kézfejünket megmosni, hiszen a hajlatokban is sok kórokozó telepedhet meg.

A szakembertől megtudtuk, az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott kézmosási technika mellett a cseppfertőzéssel terjedő betegségekről és az antibiotikumhasználatról is szó volt a gyerekeknek tartott tanórán. A diákoknak átadott ismeretanyag az e-Bug nevű oktatási eszközön is elérhető az interneten – tette hozzá Maráczi Gabriella.

Gyulán az 5. számú általános iskolában, valamint a Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban és Általános Iskolában mutatták be a diákoknak a kézmosás helyes technikáját.

Ahhoz, hogy a rendszeres kézmosás rutinná váljon, már kisiskoláskorban el kell azt sajátítani – húzta alá Gajdáné Szűcs Viktória, a katolikus általános iskola tagintézmény-vezetője. Mint kifejtette, az oktatási intézmény pedagógiai programjának fontos része az egészségfejlesztés.

– Az órán azt tanultam meg, hogyan kell úgy kezet mosnom, hogy el tudjam kerülni a bacilusokat – ecsetelte lapunknak Oravecz Kata, hogy mit sajátított el a rekordkísérlet alatt. – Naponta többször is kezet szoktam mosni, étkezések előtt és után, ha kutyát simogatok, vagy ha az iskolai foglalkozáson festékes lesz a kezem – árulta el a 4. osztályos kislány. 

 

____Eredeti-kezmosas_rekord_se.jpg

A Karácsonyi János katolikus Általános iskola tanulói a gyakorlatban is bemutatták, hogy mit tanultak 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)