Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Három város összefogásával rehabilitálhatják az Élővíz-csatorna 40 kilométeres szakaszát

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E. HÍREK • 2016. május 03. 19:42
Három város összefogásával rehabilitálhatják az Élővíz-csatorna 40 kilométeres szakaszát
A miniszterelnök már rábólintott a Békés, Gyula és Békéscsaba közötti együttműködés finanszírozására
Közös sajtótájékoztatón adták hírül a békéscsabai, békési és gyulai városvezetők, hogy a három település közös zöld folyosóját érintő projekt a múlt heti miniszterelnöki látogatáson nyitott fülekre talált. A városok közös szakaszain átfolyó Élővíz-csatornát érintő fejlesztésekről a polgármesterek és alpolgármesterek május 3-án adtak részletes tájékoztatást a békéscsabai Körösök Völgye Látogatóközpontban. Dr. Görgényi Ernő hangsúlyozta, hogy mindhárom településnek vannak közös érdekei, ezért meg kell találni a fejlesztési lehetőségeket, de sajnos akadnak olyan politikai szereplők is a megyében, akik az összefogás helyett más településekből akarnak ellenségképet formálni.
____Eredeti-GYHRCSD_006.JPG

Sajtótájékoztató a Körösök Völgye Látogatóközpontban

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az eseményen Izsó Gábor, Békés város polgármestere kiemelte: a korábbi miniszterelnöki látogatáson Orbán Viktor ígéretet tett arra, hogy a három város együttműködéséből és közös elképzelései alapján megszületett Élővíz-csatorna-rehabilitációról szóló projektjére forrásokat biztosít majd a kormány. A polgármester hozzátette: mindez azért is fontos, hiszen ha a tervek megvalósulnak, akkor az mindhárom település turizmusára is pozitív hatást gyakorolhat.

Képünkön (balról jobbra): dr. Görgényi Ernő, Izsó Gábor és Szarvas Péter

Szarvas Péter, a békéscsabai városvezető hozzáfűzte: az elsődleges feladat a mintegy 40 kilométeres szakasz generális rendbetétele és területrehabilitációja, amellyel kapcsolatban a tervek még kidolgozás alatt állnak. – Az alapvetően turisztikai célú beruházás két legfontosabb eleme az Élővíz-csatorna medrének kotrása és partszakaszának rendbetétele, valamint ökoturisztikai elemek kidolgozása és megvalósítása – tette hozzá Szarvas Péter.

Dr. Görgényi Ernő a Gyula városát érintő feladatokat részletezte. A polgármester tájékoztatójából kiderült: kiemelt céljuk az Élővíz-csatorna hajózhatóvá tétele annak érdekében, hogy a vízi járművekkel érkezők megszakítás nélkül is végigmehessenek az egész szakaszon, amihez zsilipek és hidak átépítése szükséges. A projekt részeként az Erkel Ferenc gimnázium melletti és a Pálfi utcai gyalogoshidakat is újraépítenék és megújítanák a városvezetők.

– Mindezeken túl a gyulai Halász csárda és az Erkel Ferenc gimnázium között a vízfolyammal párhuzamosan sétányt tervezünk pihenőhelyekkel, és egy új kikötő is a tervek között szerepel a törökzugi gyalogoshíd környezetében – részletezte dr. Görgényi Ernő. – A fenntarthatóság szempontjait figyelembe véve egy új hínáreltávolító berendezés beszerzése is szükséges lesz, emellett több kisebb beruházási elem is kapcsolódik a projekthez – tette hozzá a polgármester.

Mindezek után békési és békéscsabai városvezetők is részletezték településük Élővíz-csatornához kapcsolódó felújítási terveit, majd Kálmán Tibor, Békés város alpolgármestere hozzáfűzte: az új fejlesztéseknek köszönhetően a vízi sportok is újjáéledhetnek, és akár Gyulán is elkezdődhet a kajak-kenu sportnevelés. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)