dr. Csernus Imre a gyulai Vigadóban
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Vidáman indul az este, ahogy kell, ha Dolák-Saly Róbert nagypapának öltözve egy videóbejátszásban nevetteti a közönséget. Aztán annak rendje és módja szerint ajkakra fagy a mosoly, ahogy az ország közismerten kíméletlen őszinteségű pszichiátere lép be az ajtón, lazán, mintha csak véletlenül járna arra, épp április 21-én, a Vigadó nézőterén, táskával a vállán, ám mindjárt két mikrofonnal is a kezében.
– Tisztelettel köszöntöm a félősöket is, akik abban a reményben ültek hátra, hogy arra már biztos nem fogok sétálni. Pedig fogok! – mondta kaján vigyorral az arcán, és megindult a sorok között.
Aztán egy székre lerakta táskáját, a két mikrofon egyikét pedig mindjárt egy gyanútlan néző kezébe nyomta. Egy későn érkező fiatalember még nála is rosszabbul járt, hisz – kivívva ezzel a sorsot maga ellen – szinte egész este a doki célkeresztjében állt. A szomorú igazság az, hogy lehetett volna a helyében más is, egy kis felszíni kapirgálás után bárkiről hasonlóan súlyos következtetések lettek volna levonhatók.
Ám valamennyi megszólaltatott néző csak apropóul szolgált a téma kibontására, vagyis arra, hogy milyenek is ma a párkapcsolatok. – Kétféle párkapcsolat létezik: a felnőtt és a felnőttnek látszó – szögezte le mindjárt Csernus, az este során pedig számos nyomvonalon közelítve mutatta meg a kettő közti különbségeket.
Közben pedig – mintegy mellékesen – elmesélte, hogy is került most ide. A történet egészen 1993-ra nyúlik vissza, amikor a lipótmezei Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI) dolgozva 99%-ban súlyos görcsökben vergődve múltak el a betegei, és csak mindössze 1% volt az, aki kínok nélkül halt meg. Aztán tovább folytatta az estet. Videóbejátszásokat mutatott a felnőtt és felnőttes ismerkedésekről, majd a gyávaságról és a boldogsághoz való viszonyulásról is. Érintette a magány és az egyedüllét közti különbséget, és arra is felhívta a figyelmet, milyen mértékben hatnak ránk a genetikai és mennyiben a környezetünkből másolt viselkedési minták.
A közel kétórás előadás alatt a pszichiáter arra is rámutatott, hogy akik nem válnak le idejében szüleik érzelmi manipulációiról, lusta, sértődékeny, hisztis, érzelmi konfliktuskerülő, azaz gyáva felnőttekké válnak. Ez máris számos magyarázatot adott arra, hogy kik, miként és miért irányítanak a kapcsolatokban, melyek pusztán csak felnőttes kapcsolatok. Mert az érett, valóban felnőtt párkapcsolatok mindig kölcsönös figyelésből származó egymáshoz történő alkalmazkodásból állnak.
Ki az igazi férfi? – vetette fel a kérdést, és mert a közönség felől érkező találgatások közelében sem jártak az általa adott definíciónak, maga adta meg a választ: szavahihető, következetes, és betartja a saját törvényeit.
„Egy emberrel van elszámolnivalóm, az pedig én vagyok” – mondta, rámutatva, hogy a sokak által hajszolt boldogság kulcsa mindig csakis az önismeret lehet. Ennek útja az önmagunkkal szembeni őszinteség, akkor is, ha fáj. Ismertetőjele pedig a kisugárzás. Aki ismeri önmagát, magabiztos, és magán viseli a szívéből jövő, spontán mosolyt. Aki pedig ez elől menekül, felületesen kezeli a kommunikációit, hamar az illúziói rabjává válik, és rutinból telik az élete. A sok hazugság pedig egy idő után a léleknek és a testnek is benyújtja a számlát.
„A felnőtt párkapcsolatért csak a mai napon lehet megküzdeni” – mondta, s vállára vette táskáját. Kifelé menet az ajtóban még megállt. „Nem mindegy, hogyan telik az idő. A megalkuvásokkal teli élet a halálos ágyon megbánássá válik. Mert mire ráeszmélünk a sok „Mi lett volna, ha… Mi lehetett volna?” kérdések válaszaira, többnyire már elfogyott az időnk. „Csak az tud békességben meghalni, aki meg is élte az életét. A döntés mindenkinek a maga kezében van. Aki felismeri a változtatás igényét, azt is belátja, hogy ha nem képes maga megoldani, nem szégyen segítséget kérni. A kérdés az, hogy elfogadják-e ezt az ajánlatot?”
Majd érkezésének könnyedségével távozott, súlyos gondolatokat, nehéz levegőt hagyva maga után.
