Suhajda Szilárd előadása a gyulai könyvtárban
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A békéscsabai hegymászót 2014 őszén ismerhették meg személyesen is a gyulaiak, aki akkor a föld 12. legmagasabb hegycsúcsának számító Broad Peak oxigénpalack nélküli csúcsra töréséről szóló beszámolójával zárta magát közönsége szívébe. Most pedig ismét ellátogatott a könyvtárba, hogy beváltva akkori ígéretét – és valóra váltva akkori nagy vágyát – a K2 2015-ös megmászásáról meséljen a hegymászás iránt érdeklődőknek. Mint ahogy akkor, Szilárd legutóbb is a nagyváradi Varga Csaba hegymászó társával indult expedícióra, melyben ezúttal is – a kezdetektől mellette álló – gyulai Dig-Build Kft. támogatta.
Suhajda Szilárd hétfői elmondása szerint 2012-ben látta először személyesen a K2-t, ami szabályos, félelmetes piramisként hatott rá. „Pontosan olyan hósapkás, mint amilyennek a gyerekek a hegyeket lerajzolják” – jellemezte a 8611 méterével a Föld második legmagasabb hegycsúcsának számító K2-t. A más nevén Godwin Austen, Dapsang, a helyiek által pedig Csogori csúcs a Himalája egyik hegységében, a Karakorumban található, az Indiához tartozó Kasmír, valamint a Kínához tartozó Tibet határán, pakisztáni ellenőrzés alatt álló területen.
A hegymászó fotókkal és videofilmekkel szemléltetett előadását a közönség az első perctől kezdve kérdésekkel dúsított élénk érdeklődése kísérte, így az oxigénpalack nélküli expedíció 17 napját megelőző fizikai-mentális felkészülésről, a közben lévő mindennapi helyzetekről és az útjukat segítő helyiekről is sok szó esett. A megnyerő modorú, kellemesen szellemes előadó talán maga sem gondolta, hogy ezen az estén a pakisztáni közlekedés ismertetésében ilyen alaposan elmerül, de hallgatóságát ezen túlmenően a szépség iránt rajongó lakosság vallása és táplálkozási szokása is erősen foglalkoztatta.
A két elszánt kalandor Budapestről török átszállással jutott a pakisztáni repülőtérre, ahonnan buszozással, terepjárón való utazással és egy hét gyaloglással ért el a hegy lábához. Teherhordóik mellett a hatóságok által kirendelt összekötő tiszt is velük tartott, a katonai ellenőrzőpontokon pedig magyaros leleményességük segítette át.
A táplálkozás terén megmutatkozó higiéniai óvatosság kapcsán azt is elmagyarázta, hogy egy ott hirtelen jelentkező betegség nemcsak hogy kellemetlen, de akár az egész expedíciót is meghiúsíthatja, és abban a magasságban már a szervezet is másképp regenerálódik. A szélsőséges hőingadozás is próbára tette tűrőképességüket, hisz volt olyan délután, amikor +52 Celsius volt a sátorban, este pedig -20 fokot kellett elviselniük. Emellett még a fizikai megterhelés is állandósult, felfelé 15-20 kg-os zsákokat cipeltek magukkal, de az embert próbáló mászás mellett még az egyre erősebb oxigénhiány leküzdésére is törekedniük kellett.
A hegyen akkor lévő többi mászó közt ők bizonyultak a legedzettebbeknek, de a pillanatnyi körülmények és sorozatosan fellépő nehézségek – a közeli cél ellenére is – jobb belátásra bírva, visszafordulásra kényszerítette őket. Ennek belső megélését naplórészlete felolvasásával érzékeltette közönségével.
Arra a kérdésre, hogy a nehézségek ellenére mégis mi vonzza mindig vissza ennyire a hegyekhez, Suhajda Szilárd az út önismeretre tanító szerepéről is beszélt.
– Ez egy zarándokút is egyben. Az elszántság mellett annak a bizonyítása is, hogy az ember mer dönteni a mindennapos biztonság feladásáról, és meri vállalni a bizonytalant, mert hiszi és ezáltal teljes bizalommal van az iránt, hogy útja sikerrel jár. Már nem áltatok senkit azzal, hogy „még egy út, és abbahagyom”, mert tudom, hogy enélkül nem lennék boldog. Minden pillanatban a hegy vonzásában élek, és minden erőmmel azon dolgozom, hogy mielőbb visszatérjek.
A közel kétórás előadás végén a közönség néhány különleges és nélkülözhetetlen eszközt és ruhadarabot is megismerhetett.
