Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A pálinkalovagok látványos felvonulásával vette kezdetét a Gyulai Pálinkafesztivál

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2016. április 16. 09:43
A pálinkalovagok látványos felvonulásával vette kezdetét a Gyulai Pálinkafesztivál
A pálinka lovagjai mazsorettek és fúvószenekar kíséretében sétáltak végig a gyulai főutcán
____Eredeti-GYHRCSD_030.JPG

a magyar pálinka lovagjai gyulán

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Tizenhetedik alkalommal rendezik meg a Gyulai Pálinkafesztivált április 15–17. között a várkertben. A szervezők célja a rendezvénnyel elsősorban az – amellett, hogy a magyar pálinkákat méltón képviselik –, hogy egy olyan eseményt hozzanak létre, amelyen termelő és a fogyasztó egymásra találhat és közvetlen ismertséget köthet.

Természetesen annak is mindenki örül, ha a magyar pálinka megítélése találkozik annak kiváló színvonalával.

A háromnapos esemény szakmai konferenciával indult, pénteken délután pedig a várkertben felállított fesztiválsátor is megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt. Délután 4 órakor kezdődött a rendezvény egyik látványos hagyományos programja, a pálinka lovagrendek felvonulása. A pálinka lovagjai mazsorettek és fúvószenekar kíséretében sétáltak a Százéves (Reinhardt) cukrászdától a várig.

Az ünnepi programon az Erdélyi Pálinka Lovagrend, a Szabolcsi Pálinka Lovagrend, a Bükki Pálinka Lovagrend és a Magyar Pálinka Lovagrend képviselői is felvonultak. Utóbbi elnöke és nagymestere, Piros László lapunknak kifejtette: csapatukban jelenleg 75 lovag van, 37 cég képviselteti magát, a gyulai eseményre pedig 35 pálinkalovaggal érkezett az idén. Kérdésünkre azt is kifejtette, hogy szerinte milyen az igazán jó magyar pálinka: – Úgy gondolom, hogy a legjobb pálinka az, amit ha egy polgári szalonban felbontanak, akkor kellemes gyümölcsillat csapja meg mindenki orrát – mondta Piros László

A programok szombaton és vasárnap is folytatódnak. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)