Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szentléleki Zoét köszöntötték a Babaruha program keretében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E. MAGAZIN • 2016. március 30. 21:00
Szentléleki Zoét köszöntötték a Babaruha program keretében
Az apróság tavaly novemberben látta meg a napvilágot
Kónya István köszöntötte városunk egyik újszülöttjét, az éppen aznap négy hónapos Szentléleki Zoét március 30-án. Az alpolgármester ezúttal sem érkezett üres kézzel: Póka György egyik festményét, egy saját névre készült hímzett babaruhát és virágot vitt az újszülöttnek és anyukájának a gyulai Babaruha program keretében.
____Eredeti-IMG_2673_2.jpg

Szentléleki Zoét és édesanyját Kónya istván köszöntötte a város nevében 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Az újszülött anyukája, Erika büszkén mesélte, hogy kisbabája nyugodt, jól eszik és az éjszakákat is átalussza. – Folyamatosan szoktattuk ahhoz, hogy éjjelente mindig egy kicsit későbbi időpontban egyen, így már egy hónapja csak reggel fél nyolc körül ébred. A társaságot a testvére jobban szereti, ő viszont kicsit nyugodtabb kislány – részletezte a különbségeket a büszke anyuka.

A kismamatornát és baba-mama tornát tartó édesanya azt is hozzátette, hogy amikor dolgozni jár, akkor nagyon sokat segít neki édesanyja, aki szinte mindennap velük van, és örömmel veszi ki a részét a baba körüli teendőkben.

A télen született csöppség testvére, Hanna már három és fél éves, és lapunknak elmondta, nagyon várja már, hogy cseperedő hugicájával néhány év múlva együtt építőkockázzanak, autózzanak, és hogy közösen játsszanak Suzy kutyával.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)