Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szűcs Mihálynét köszöntötte a gyulai városvezetés 90. születésnapján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E. MAGAZIN • 2016. március 30. 19:00
Szűcs Mihálynét köszöntötte a gyulai városvezetés 90. születésnapján
Juliska néni a sok munkát tartja a hosszú élet titkának
Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte a gyulai városvezetés az idén negyven éve Gyulán élő Szűcs Mihálynét március 30-án. A polgármester az ünneplésre ezúttal is ajándékkal érkezett, egy virágcsokrot, tortát és egy emléklapot vitt a születésnaposnak.
____Eredeti-szucs_mihalyne_koszont_sze.jpg

Szűcs Mihálynét születésnapján dr. Görgényi Ernő polgármester is felköszöntötte 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Juliska néni szülei parasztgazdálkodók voltak Dobozon, ő is itt született, és itt járt iskolába is. Gyermekkora egy testvér társaságában telt, húga most 85 éves, és szeretné gyakrabban látni Dobozon élő testvérét. Az iskola után Juliska néni grófi birtokokon dolgozott, fiatalon Ausztriába is kiment, ahol 7 hónapig végzett földműves munkát. 1945-ben, 19 évesen ment férjhez, szintén földművelésből élő jegyeséhez. Két lányuk született, az idősebb most is egy házban él az édesanyjával. Juliska néninek 4 unokája van, és 3 dédunokája, akik már 16 és 17 évesek.

Az ünnepelt örömmel, családja körében fogadta látogatóit még Svédországból is érkeztek haza rokonok a 90 éves idős hölgy tiszteletére. Ezúttal dr. Görgényi Ernő polgármester, Becsyné dr. Szabó Márta címzetes főjegyző és Alt Norbert alpolgármester vitték el az ajándékokat a születésnapra, ahol rengeteg házi sütemény és kedves társaság várta a városvezetőket.

Juliska néni lapunknak elárulta, napjai manapság főként azzal telnek, hogy a kertet gondozza, és szerencsére a tyúkokat is el tudja látni. – Télen diót török, vagy hallgatom a rádiót, amiben nekem való muzsikák szólnak, a tévében pedig a zenés műsorok mellett a híreket is megnézem – tette hozzá Juliska néni.

A hosszú élet titkát sem felejtettük el megkérdezni a szépkorú asszonytól, aki azt mondta, mindig talált magának valami elfoglaltságot, így bár a hosszú élet titkát nem tudja, ha az mégis létezik, az valószínűleg a dolgos hétköznapokban rejlik. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)