Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Bővült a gyulai Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. eszközparkja

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E. HÍREK • 2016. január 20. 16:00
Bővült a gyulai Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. eszközparkja
Új szivattyúkat vásároltak a hatékonyabb vízelvezetés érdekében
Sajtótájékoztatón jelentette be január 20-án délután dr. Görgényi Ernő polgármester és Daróczi László, a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. ügyvezetője: nemrégiben két új nagy teljesítményű szivattyút vásároltak, főként a városban évente többször is előforduló özönvízszerű esőzések utáni vízelvezetés nehézségeinek megoldására.
____Eredeti-GYHRCSD_015.JPG

 Képünkön (balról jobbra): Daróczi László és dr. Görgényi Ernő  

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Ahogy az a polgármester bevezetőjéből kiderült: minderre azért volt szükség, mert hiába működnek megfelelően, dugulás nélkül a csatornák, ha a városban nagy mennyiségű csapadék hullik le rövid idő alatt, akkor kritikus helyzetek alakulhatnak ki. Így történt ez a tavalyi évben például Krinolinkertben, Galbácskertben és a Paradicsomi lakótelep területén is.

 Az új szivattyúk

Daróczi László hozzátette, a több mint 10 millió forintból most beszerzett, utánfutóra szerelt berendezések mobilitásuknak köszönhetően rövid idő alatt telepíthetők a szükséges helyszínekre. Mindezeken túl a víztelenítési kapacitásuk többszöröse a meglévő, telepíthető mobil szivattyúkénak. A szivattyúk venturi elven működnek, így nem szükséges vízzel feltölteni őket, a helyszínre érkezést követően – a szívó- és nyomótömlők csatlakoztatása után – azonnal üzemképesek. Az igazgató azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a gépek fogyasztása alacsony, egyszerűen kezelhetők és a korábbiakkal szemben folyamatos működésre képesek.

– Fontos megemlíteni, hogy ezek az új szivattyúk nemcsak nagyobb esőzések alkalmával vethetők be, de belvízzel kapcsolatos védekezési munkák és például munkaárkok víztelenítése során is hasznos segítséget nyújtanak – tette hozzá Daróczi László.

A szivattyúk mellett a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. beszerzett egy, az útellenőri feladatok ellátásához használható gépjárművet is.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)