Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A demencia és a mozgás összefüggéseiről szólt a Memória Café

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Cs. É. • HÍREK • 2016. január 19. 12:00
A demencia és a mozgás összefüggéseiről szólt a Memória Café
A rendszeres testmozgás a demens betegek szervezetére fokozottan hat
A múlt év őszétől tartó Memória Café programsorozat ezúttal a testmozgás és a demencia témakörében tartotta soron következő rendezvényét. A január 18-ai, Esze Tamás utcai Civil Házban lévő rendezvény célja, hogy az érdeklődők és a témával közvetett kapcsolatban álló érintettek (családtagok, egészségügyi szakemberek) zenei ráhangolódás és szakmai előadás kíséretében, egy csésze kávé mellett beszélgessenek egymással, megoszthassák véleményüket, tapasztalataikat, a téma szakembereitől pedig a mindennapokban alkalmazható hasznos tanácsokkal gazdagodjanak.
____Eredeti-SAM_4228.JPG

az érdeklődők egy csésze kávé mellett beszélgethettek egymással 

Fotó: Gyulai Hírlap – Csomós Éva 

– A feledékeny emberek hozzátartozóinak, illetve szakembereknek szeretnénk új megoldásokat nyújtani ezzel a programmal. Ezért a mostani előadásunk kifejezetten gyakorlatorientált, mert a benne megismertetett módszerekkel otthon is könnyíthető a betegek élete. Vendégeink sorába a hozzátartozók mellett ezúttal olyan szakembereket is hívtunk, akik a városban segítségnyújtóként dolgoznak, illetve a kistérségből, Kétegyházáról és Elekről rendszeresen bejáró kolléganőinket, akik nap mint nap foglalkoznak demens betegekkel – avatta be a Gyulai Hírlap olvasóit a részletekbe Bagyinszki Zoltánné idősügyi szakértő, akinek épp a demencia tartozik fő kutatási területei közé.

Az angliai modell mintájára zenés ráhangolódással lebonyolított rendezvényen az egyik televíziós csatorna tehetségkutatójában is szereplő Samu Ernő három dalból álló gitárjátéka segítette a témára hangolódást, majd Megyesi Mónika fizikoterápiás szakember tartotta meg előadását a demencia és a mozgás témakörében.

A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a mindennapi rendszeres testmozgás a demens betegek szervezetére fokozottan hat, hisz amellett, hogy javítja a lelkiállapotot és fokozza az önértékelést, mozgásterápia által a már nem annyira terhelhető idős emberek jobb életminőségét biztosítja. Csökkenti az ebben az életkorban állandósult fizikai fájdalmat, erősíti az egyensúlyérzetet, új mozdulatok megtanulásával pedig a rövidtávú memória romlása is visszaszorítható.

A program végén tartott fórumon a résztvevők Bagyinszki Zoltánné moderátori közreműködésével egyedi eseteik kapcsán is kérdezhették az előadót.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)