Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jó hangulatban báloztak a gyulai gazdák

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Cs. É. • MAGAZIN • 2016. január 17. 23:14 • Frissítve: 2016. január 19. 23:14
Jó hangulatban báloztak a gyulai gazdák
Zentáról is érkeztek vendégek a rendezvényre
Kora tavasztól késő őszig nem sok idő jut a gazdáknak a szórakozásra, ünneplésre és baráti találkozókra, ezért is fontos megragadni a tél során erre kínálkozó alkalmakat. Az év eleje a bálozás időszaka, jól tudják ezt a gyulai gazdálkodók is, akik január 16-án immár 26. alkalommal gyűltek össze egy kis mulatságra.
____Eredeti-GYHRCSD_004.JPG

Gazdabál a Román Kulturális Centrumban 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A rangos eseménynek ezúttal már harmadjára adott otthont a Román Kulturális Centrum. A rendezvényt megnyitó Kónya István alpolgármester a Kisgazda Polgári Egyesület Gyulai Szervezetének munkáját méltatta, melynek tagjai nap mint nap tesznek tanúbizonyságot arról, hogyan lehet önzetlenül segíteni a rászorulókon. Beszédében a Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesülete tagjainak munkáját is kihangsúlyozta, hisz fontos, hogy a tanyavilágnak is legyenek olyan elszánt segítő emberei, akik ha kell, facsemetéket ültetnek, megjavítják a járdalapokat, vagy épp gyűjtést szerveznek ahhoz, hogy a külterületeken élők helyzetén javítsanak.

Balogh Lajos, a rendezvény főszervezője

Ezt követően a rendezvény fővédnökének, Turi-Kovács Béla országgyűlési képviselőnek, a Kisgazda Polgári Egyesület elnökének levelét olvasták fel, aki ha családi okai nem tartják távol, a mezőgazdaság és ezáltal mindannyiuk közös jövőjéről szeretett volna a gazdatársakkal szót váltani.

A köszöntők sorába Mikus Éva is becsatlakozott, aki megköszönte Balogh Lajosnak, a Kisgazda Polgári Egyesület elnökének és segítőinak munkáját, hisz épp tíz éve, 2006-ban kezdték meg az ételosztásokat, és 2015 decemberéig már 47 alkalommal sikerült ételt juttatniuk a rászorulóknak.

– Minden évben picit többen vagyunk, fokozatosan nő a bál iránti érdeklődés – mondta Balogh Lajos főszervező. – Többnyire gazdálkodók a vendégek, de azokat az érdeklődőket is szeretettel fogadtuk, akik maguk ugyan nem dolgoznak ebben az ágazatban, egyszerűen csak szimpatikusnak találják a vidéknek ezt a fajta értékét, és vonzódnak a paraszti kultúrához, tisztelik és szeretik a termőföldet. 

Ősz Szabó Imre a szerbiai Zentáról érkezett, első alkalommal vett részt a gyulai bálon. Bár a Vajdaságban él – ő a zentai dohánygyár vezetője –, és csak mellékesen gazdálkodik, a Magyar Fehérasztal Lovagrend tagjaként főként a gasztronómia iránt mutatott érdeklődést.

– Fontos megőrizni azokat az ízeket és ételkészítési módokat, amik csak az adott vidékre jellemzők – mondta lapunknak, hisz mint minden gazda, ő is azt értékeli, ha tartalmas ételek kerülnek az asztalra.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)