Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Céges ügyekről döntött a gyulai grémium

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2016. január 13. 19:00
Céges ügyekről döntött a gyulai grémium
A KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft. és a Gyulai Mezőgazdasági-Városfejlesztési Kft. volt napirenden a képviselő-testület rendkívüli ülésén
Technikai jellegű módosításokról és a Gyulai Mezőgazdasági-Városfejlesztési Kft. új végelszámolójának személyéről döntött a gyulai képviselő-testület január 12-ei rendkívüli ülésének nyílt részében. A tanácskozás elején a grémium egyperces néma felállással emlékezett a város egykori önkormányzati képviselőjére, dr. Petróczky Istvánra, aki egy héttel ezelőtt hunyt el.
____Eredeti-DSCN0644[1].jpg

a gyulai képviselő-testület január 12-ei rendkívüli ülése a városháza ovális termében 

Fotó: Gyulai Hírlap – Súr Enikő

Dr. Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester az ülésen elmondta: a KBC Békés Megyei Települések Fejlesztéséért Nonprofit Kft. társasági szerződésének módosítása azért vált szükségessé, mert a cégbíróság hiánypótlásra szólította fel a társaság alapítóit.

Mint arról lapunkban beszámoltunk, a céget nyolc Békés megyei önkormányzat alapította az elmúlt év végén. A gyulai képviselő-testület december 1-jei ülésén elhangzott: a társaság létrehozása az európai uniós támogatások felhasználására vonatkozó kormányrendelet módosítása miatt vált indokolttá, ennek értelmében ugyanis a közszféra kizárólag állami vagy önkormányzati költségvetési szerv, illetve állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság által végzett projektmenedzsmenti szolgáltatást számolhat el. 

Bod Tamás (Együtt, MSZP) a napirendi pont kapcsán Dávid Zoltánt, Orosháza fideszes polgármesterét idézte, egyebek mellett arra várt választ, hogy rendelkezésre állnak-e az erőforrások a Közép-békési Centrum cégének működtetéséhez.

A tanácskozást levezető polgármester úgy fogalmazott: a kérdések felkészületlenségről tesznek tanúbizonyságot. Mint kifejtette, a projektek összköltségének 2,5 százalékát lehet menedzsmentre költeni, a 3,2 millió forintos jegyzett tőkével rendelkező társaságot hosszú távon ebből kívánják működtetni. A városvezető hozzátette: eddig több mint 30 település döntött úgy, hogy együttműködik az európai uniós projektek előkészítését és lebonyolítását segítő céggel.  

A grémium Hanyecz Ágnest választotta meg a Gyulai Mezőgazdasági-Városfejlesztési Kft. végelszámolójának. Mint ismert, a cég jogutód nélküli megszüntetéséről még 2013-ban született döntés. A polgármesteri hivatal kontrollere a nemrég elhunyt Baranyó Géza helyett látja el a feladatot. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)