Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Átadták a Sikeres Gyulai díjakat a polgármester új évi fogadásán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Súr EnikőHÍREK • 2016. január 10. 09:00
Átadták a Sikeres Gyulai díjakat a polgármester új évi fogadásán
Dr. Görgényi Ernő: minden olyan eredmény mögött, amelyre büszkék lehetünk, a lokálpatrióta szellemiség teremtő ereje áll

A tavalyi év sikerei nem a városvezetés, hanem az egész város, a gyulai polgárok közösségének sikerei – hangsúlyozta dr. Görgényi Ernő polgármester szombaton, a városházán tartott új évi beszédében. A városvezető hozzátette: minden olyan eredmény mögött, amelyre büszkék lehetünk, a lokálpatrióta szellemiség teremtő ereje áll. A zsúfolásig telt díszteremben a Sikeres Gyulai díjak mellett a Sikeres Gyulai Diák kitüntetést is átadták.

____Eredeti-GYHRCSD_041.JPG

képünkön (balról jobbra): Repisky Máté, Lipcsei Attila, Ambrus György, Szőke Margit, Balogh Sándor, dr. Asztalosné Varga Judit és dr. görgényi ernő  

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Olyan városban élhetünk, ahol a gyulaiság mint közösségi érzés és mint belső erőforrás mintegy két évszázada meghatározó és mindent túlélő, teremtő erőként van jelen. A lokálpatriotizmus ennek a városnak olyan, szinte megfogható módon jelen lévő egyesítő ereje, amely az egyéni és a csoportérdekeket valódi közösségi érdekké formálja, és látható módon a közjót szolgálja – fogalmazott a városvezető, majd kiemelte: Gyula városfejlődését az Alföldön egyedülállónak számító sajátosságok jellemzik.

Dr. Görgényi Ernő

– Ha meg akarjuk érteni a gyulai identitás erejét és tartalmát, akkor elég végiggondolnunk azt, hogy Gyulán évszázadok óta együtt élnek a gazdálkodó, tisztviselő, iparos, kereskedő és értelmiségi polgárok, magyar, német és román nemzetiségű emberek, különböző vallási felekezetek – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy az egyes közösségek értékei közös értékké váltak.

Dr. Görgényi Ernő aláhúzta: a település ügyeit a helyi civil szervezetek, vállalkozások, magánemberek is támogatják. Azt is kiemelte: a várospolitika a helyben adózó, helyieknek munkát adó vállalkozásoknak is lehetőséget kíván adni arra, hogy bekapcsolódjanak az önkormányzati beruházásokba. A polgármester felidézte: 2011-ben csaknem 400 millió forintért, 2013-ban 750 millió forintért, míg tavaly majdnem másfél milliárd forintért kaptak megrendeléseket a település vállalkozásai a gyulai önkormányzattól.  

A városvezető az elmúlt év legjelentősebb fejlesztéseit felsorolva elmondta: tavaly végéhez ért az Almásy-kastély és a művelődési központ felújítása, átadták a Pándy Kálmán kórház új sebészeti tömbjét, befejeződött az ivóvízminőség-javító beruházás, illetve a Kisdelta és a mályvádi árvízi szükségtározó korszerűsítése, elkészült a nagyrománvárosi körgát hiányzó része, valamint napelemeket telepítettek az Erkel Ferenc Gimnázium tetejére.

Kitért rá, hogy a Gyulahús Kft., mely az ország egyetlen önkormányzati tulajdonú húsipari vállalata, várhatóan fél milliárd forint nyereséggel zárja a 2015-ös évet. A polgármester hangsúlyozta: az összeget a cég fejlesztésére fordítják. Emlékeztetett rá: a Gyulahús tavaly több szakmai elismerést is elnyert, és húsz fővel bővítette dolgozói létszámát.

Dr. Görgényi Ernő rámutatott: 2015-ben a magánszektor is elismerésre méltó eredményeket ér el, Dékány Ferenc a Magyar Termék Nagydíj Pályázat Életműdíját kapta meg, míg a Gyulahús Kft., a várfürdő, a Dürer Nyomda és a Gyulai Pálinka Manufaktúra MagyarBrands-díjban részesült. A fejlesztések között arról is említést tett, hogy Veres András és Veres Attila önerőből építettek modern vágóhidat Gyulán.

Az óév sikereit részletezve a polgármester végezetül kifejtette: Bíró Bernadett speciális olimpián szerzett bronzérme minden pályázatnál értékesebb. Mint fogalmazott, a sportoló dobogós helye „a szív győzelme, azé a szereteté, amely a hajtóereje volt Nusó hosszú évekig tartó eredményes felkészülésének, családja, edzője és támogatói kitartásának”.  

Dr. Görgényi Ernő az idei év nagy feladatának a további városi fejlesztések megvalósítását nevezte. Elmondta: idén több Békés megyei településsel közösen céget alapítottak annak érdekében, hogy segítséget nyújtsanak a pályázatok lebonyolításához.

– A turisztikai nagyprojektjeink mellett szeretnénk újabb közterületeket felújítani, kerékpárútjainkat akarjuk újraépíteni, és újabb szakaszokat kívánunk építeni. A déli elkerülő út mellett újabb ipari parkot akarunk létrehozni – sorolta a terveket a városvezető, hozzátéve, hogy a gyorsforgalmi út megépítése újabb munkahelyteremtő beruházásokat generálhat.

– A város tőkevonzó képességének növelése szempontjából ugyancsak kedvező fejlemény, hogy decemberben kormányhatározattal kiemelt projektté nyilvánították a Szeged–Gyula közötti vasútfejlesztést, amely során villamosítják a pályát, és felújítják a vasútállomást – fejtette ki a településvezető.

Arra is kitért, hogy kormányzati támogatásból megújul a Bajcsy-Zsilinszky úti óvoda, emellett tovább folytatódik a sportlétesítmények fejlesztése. A tervek szerint új öltözőt építenek a gyulavári futballpályán, és felújítják a városi tornacsarnokot.

Az új évi fogadáson Sikeres Gyulai díjat vehetett át a polgármestertől dr. Asztalosné Varga Judit rendezvényszervező, Balogh Sándor, a Thermo-Kiss Bt. ügyvezetője, Szőke Margit újságíró és zenei könyvtáros, Ambrus György Venesz-díjas mesterszakács és Lipcsei Attila, a Gamma Trans Kft. ügyvezetője. A Sikeres Gyulai Diák címet Repisky Máténak ítélték oda.

 

____Eredeti-GYHRCSD_039.JPG

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Dr. Asztalosné Varga Judit vállalkozása, a V. Art Rendezvényszervező Kft. 12 alkalmazottnak biztosít munkát. A díjazott 2008 óta az Emberi Erőforrások Minisztériumának keretében működő firenzei szervezet nemzetközi örökbefogadási referense, munkája révén eddig csaknem 30 olasz család és mintegy 45 gyerek kapott új esélyt a sorstól. Lobbitevékenységének köszönhetően a firenzei A.I.A.U. alapítvány több millió forintos támogatását a gyulai kisgyermekes családok kapják a Minden Gyermek Lakjon Jól program keretében. Emellett a Gyulai Mentőszolgálatnak is sikeres gyűjtést szervezett.

Balogh Sándor, a Thermo-Kiss Bt. ügyvezetője évekig a Pándy Kálmán kórházban dolgozott, majd vállalkozóként, több embernek munkát biztosítva, Gyulán és környékén fűtés- és energetikai korszerűsítést végzett. Önkéntes munkájával és adományaival hozzájárul a civil kezdeményezésekhez, 2013-ban részt vett a Budapest–Bamako ralin, melynek helyszínére nagy értékű felajánlásokat juttatott el.

Szőke Margit újságíróként, zenei könyvtárosként és a gyulai Erkel-mozgalom egyik szervezőjeként sokat tett azért, hogy Erkel Ferenc emlékét a zeneszerző nagyságához méltóan őrizzék. Az általa szerkesztett, Erkel-lelőhelyeket tartalmazó bibliográfia 2010-ben jelent meg. Pályázat keretében két ízben szervezte meg az Erkel-kisvonat programot, melynek révén az érdeklődők felkereshették a zeneszerző gyulai emlékhelyeit. A könyvtárban Erkel zenei gyűjteményt alakított ki, az Operaház árverésére gyűjtést szervezett, melynek köszönhetően két tárggyal bővülhetett a gyulai emlékház kiállítása.

Ambrus György Venesz-díjas szakács a Pándy Kálmán kórház élelmezési osztályának vezetőjeként öregbíti a város és a hazai vendéglátás hírnevét. A kitüntetett 2005-től szakoktató a Harruckern János Közoktatási Intézményben. 2008-ban az Erfurti Szakács- és Cukrászolimpián egyéni aranyérmes lett, 2011-ben a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség szakács alelnökévé, 2012-ben a szövetség szakácsválogatottjának csapatkapitányává választották. 2014-ben a válogatott, 2015-ben a Waccs prágai szakács-cukrász verseny menedzsere volt.

Lipcsei Attila, a Gamma Trans Kft. ügyvezetője tíz éve alapította családi vállalkozását, jelenleg saját gépkocsikkal fuvarszervező az Európai Unió területén. A Gamma Autószervizt és Autókozmetikát tavaly avatták fel, a beruházás nagyrészt saját forrásból, illetve megyei támogatással valósult meg. Jelenleg 34 család megélhetését biztosítja a cég.

Repisky Máté jeles diplomával végzett a Szegedi Tudományegyetem alapszakán. Fiatal hallgatóként eredményesen vizsgálta, kutatta a vállalkozások területét, munkájával 2015 tavaszán az OTDK közgazdaságtudományi szekciójának gazdaságszociológia-gazdaságpszichológia tagozatán első helyezést ért el.

A rendezvényen Farkas Gábor Gábriell és zenekara adott koncertet Sinatrától Máté Péterig címmel.

 

____Eredeti-GYHRCSD_038.JPG

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

GYULAI HÍRLAP • 2016. január 28. 12:00
Dr. Görgényi Ernő: minden olyan eredmény mögött, amelyre büszkék lehetünk, a lokálpatrióta szellemiség teremtő ereje áll
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)