Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Több millió forint értékű adomány érkezett a gyulai kórházba

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E. HÍREK • 2016. január 08. 16:00
Több millió forint értékű adomány érkezett a gyulai kórházba
Az intézmény bútorokat és egészségügyi eszközöket kapott a támogatóktól
Egy teherautónyi bútor és egészségügyi eszköz érkezett a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Szentháromság utcai raktárába január 8-án délelőtt a Magyar Máltai Lovagrend és az Őrangyal Európai Alapítvány jóvoltából. A Németországból érkező, milliós értékű használt eszközök elosztását a Gyulán gyakran jótékonykodó Mikus Éva koordinálta, de az eseményen jelen volt a lovagrend részéről Szalai György, Opacsics László és a budapesti alapítvány munkatársa, Kertei Gábor is.
____Eredeti-IMG_0641.JPG

az adomány teherautóval érkezett gyulára

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

A rakomány kipakolásának perceiben Opacsics László arról tájékoztatott, hogy lovagrendjének tagjai a segítségre esküdtek fel, így természetes, hogy folyamatosan dolgoznak azon, hogy a külföldi adományok megtalálják a helyüket Gyulán.

­

Opacsics László

– Egy német alapítvány ajánlotta fel a mai szállítmányt, aminek szinte azonnal meglett a helye. Elsősorban bútorokat hozott ma a szállítónk, de a jövő héten speciális kórházi ágyak is érkeznek. A Gyulára érkezett adományok értéke a tavalyi évi adományokkal együtt nagyjából húszmillió forint. Fontos részlet mindemellett, hogy munkánkban alapvető segítséget nyújt a velünk dolgozó alapítvány is – zárta tájékoztatóját a Magyar Máltai Lovagrend helyszínre érkezett tagja.

Kertei Gábor, az Őrangyal Európai Alapítvány munkatársa elmondta, ők elsősorban arra figyelnek, hogy az ide érkező adományok valóban eljussanak a megfelelő helyekre.

A teherautó platójáról ezúttal székek, irodabútorok, elektromos eszközök és apróbb egészségügyi eszközök kerültek a raktárba. Csúz Istvánné, a kórház gazdasági osztályvezetője kifejtette, nagy öröm számukra minden egyes hasonló szállítmány, mert szinte nincs az a bútor és eszköz, amit helyi egészségügyi intézményben ne tudnának felhasználni. – A lovagrend és az alapítvány mellett Mikus Éva szervezői munkájának köszönhetően számos alkalommal kaptunk már adományokat, amik elsősorban orvosi eszközök és bútorok voltak – árulta el a kórház munkatársa.

Kérdésünkre Mikus Éva kifejtette, hogyan kerülnek hozzá a Magyarországra érkező adományok. – Gyula mellett Ausztriában is élek, ahol már tudják rólam, hogy szívesen megszervezem azt, hogy egy-egy adomány eljusson oda, ahol nagy szükség van rá. Legutóbb például egy idősek otthonának lecserélt bútorait és berendezéseit tudtam elhozni a városba – mondta. Az eseményen jelen volt Szalai György önkormányzati képviselő, a Máltai lovagrend tagja.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)