Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A málenkij robot 71. évfordulójára emlékeznek Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2016. január 08. 15:00
A málenkij robot 71. évfordulójára emlékeznek Gyulán
Szentmisével, koszorúzással és filmvetítéssel adóznak az elhurcoltak emlékének
____Eredeti-malenkij_megeml_elozetes.JPG

képünk a Málenkij robot emlékmű avatóünnepségén készült 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Programok sorával emlékezik meg a málenkij robot 71. évfordulójáról Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata január 10-én, vasárnap a németvárosi Szent József-templomban, az Apor téri emlékműnél, a Német Klubban és a Szent István utcai emléktáblánál.

A németvárosi templomban 8 órakor szentmise kezdődik. A megemlékezés 9 órakor koszorúzással folytatódik a Málenkij robot emlékműnél, ahol dr. Görgényi Ernő polgármester mond beszédet. A K. Schriffert utcai Német Klubban 9.15-kor egy túlélővel készített filmet vetítenek le, majd beszélgetésre várják az érdeklődőket.

A programsorozat az egykori gyűjtőhelyen ér véget. A Szent István utcai épületnél 11 órakor dr. Kovács József országgyűlési képviselő emlékezik az elhurcoltakra, majd az egybegyűltek koszorúkat helyeznek el az emléktáblánál.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)