Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tűzesetet szimuláltak a gyulai Interspar parkolójában

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E. MAGAZIN • 2015. december 03. 11:00
Tűzesetet szimuláltak a gyulai Interspar parkolójában
A lángokban alig negyed óra alatt égett porrá az áruház mellett berendezett nappali
A hagyományoknak megfelelően a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Békés Megyei Tűzmegelőzési Bizottság idén is figyelmeztet az adventi időszak veszélyeire. December 1-jén a békéscsabai, 3-án az orosházi, 2-án pedig a gyulai hivatásos tűzoltók közreműködésével tartottak szimulációs bemutatót. A gyulai eseményt szerdán délután, a helyi Interspar parkolójában rendezték meg.
____Eredeti-GYHRCSD_0033.JPG

tűzszimuláció gyulán. A konténerben berendezett nappali percek alatt lángra kapott

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az ünnepek előtti gyakorlattal a szervezők elsősorban a fiatalok figyelmét kívánják felhívni arra, hogy kellő gondosság hiányában könnyen meggyulladhat az adventi koszorú, a karácsonyfa, és tüzet okozhat akár egy csillagszóró is. A szimuláció keretében egy konténert valósághűen, nappaliként rendezték be, ahol egy, a karácsonyfán hagyott gyertya lobbantotta lángra a berendezési tárgyakat. A teljesen valósághű szoba végül a nézők szeme láttára, percek alatt teljes terjedelmében égni kezdett, majd alig negyed óra alatt vált a lángok martalékává.

Az eseményen a jelen levő tűzoltók folyamatosan tájékoztatták a közönséget arról, mi is történik épp, és jótanácsokkal is ellátták az egybegyűlteket. Kiderült, hogy az első, apró tűznél még megpróbálhatjuk eloltani azt, de ha nem megy, akkor azonnal hagyjuk el a helyiséget és fontos, hogy az ajtót se felejtsük el becsukni ilyenkor magunk mögött. A tűz ugyanis, ha nem kap elég oxigént, akár magától is elaludhat, persze ezt nem bízhatjuk a szerencsére, így a tűzoltók értesítése minden esetben szükséges. A gyulai tűzoltóság kihangosított munkatársai azt is hozzáfűzték, hogy nagyjából kilométerenként egy percet kell várnunk kiérkezésükig. 

Zanócz István tűzoltóparancsnok kérdésünkre elmondta: nem győzik elégszer felhívni a lakosság figyelmét a karácsonyi tűzesetekre, erre szolgált ez a szimulált bemutató is. – Nagyon fontos, hogy az emberek lássák, hogy egy szál gyufa, mécses, gyertya vagy csillagszóró milyen rövid idő alatt mekkora károkat tud okozni. Nyugodtan gyújtsanak ünnepi lángokat, de a legfontosabb, hogy ne hagyják azokat őrizetlenül, és semmi éghető anyagot ne helyezzenek a közelükbe – részletezte.

A látványos bemutató alatt azt is megtudhattuk, hogy a bemutató szobában a tűz kialakulásának egyes fázisaiban milyen magas volt a hőmérséklet. Így kiderült, hogy a tűz belobbanásakor 1000 Celsius-fokot is mértek a szakemberek a konténerben. A lángokban álló ál-szobát végül a gyulai tűzoltóság emberei oltották el, szinte másodpercek alatt. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)