Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Gyulai testvérpárok diadala a szarvasi úszóversenyen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.SPORT • 2015. december 02. 17:00
Gyulai testvérpárok diadala a szarvasi úszóversenyen
Több mint harminc érmet szereztek a Gyulai Várfürdő úszói a megyebajnokság utolsó fordulóján
Harminckét éremmel tértek haza a Gyulai Várfürdő úszói a megyebajnokság Szarvason megrendezett utolsó, novemberi fordulójáról. A versenyen a Békés megyei úszóklubok mellett algyői, hódmezővásárhelyi és mezőtúri egyesületek is képviseltették magukat.
____Eredeti-gyulai_varf_uszoi.jpg

A veres, a bartyik és a cseresznyés testvérpár 

Fotó: Gyulai Várfürdő

– Nehéz időszakot próbál átvészelni a Gyulai Várfürdő úszószakosztálya. Uszodánk átalakítása miatt versenyúszóink minimális felkészüléssel álltak rajthoz, ennek ellenére 11 arany-, 14 ezüst- és 7 bronzéremmel térhettünk haza – nyilatkozta lapuknak Keszeli Hajnalka értékesítési és marketingigazgató.

Mint megtudtuk, a versenyen három testvérpár is remekelt: a Veres testvérek 4 aranyat, 2 ezüstöt és 2 bronzot, a Bartyik testvérek 3 aranyat és 5 ezüstöt, míg a Cseresznyés testvérek 2 bronzérmet szereztek. Ismét kimagasló teljesítményt nyújtott Veres Laura, aki 4 aranyéremmel zárta a napot.

A verseny gyulai érmesei: Veres Luca (2 ezüst, 2 bronz), Szalai Áron (1 ezüst, 1 bronz), Cseresznyés Petra (1 bronz), Bartyik Andor (1 arany, 3 ezüst), Veres Laura (4 arany), Cseresznyés Zoltán (1 bronz), Bartyik Bianka (2 arany, 2 ezüst), Mácsok Fruzsina (2 arany, 2 ezüst), Hasznos Bianka (2 arany, 2 ezüst), Daka Anett (2 ezüst, 2 bronz). 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)