Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hemző Oszkárnét köszöntötte a városvezetés kilencvenedik születésnapján

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2015. november 20. 11:00
Hemző Oszkárnét köszöntötte a városvezetés kilencvenedik születésnapján
Erzsike néni azt üzeni a fiataloknak: igyekezzenek mindent megbeszélni, mert a megértés a hosszú élet titka
Kilencvenedik születésnapját ünnepli a napokban Hemző Oszkárné Erzsike néni, aki 1925. november 19-én látta meg a napvilágot Orosházán. Ez alkalomból köszöntötte őt november 19-én délután dr. Görgényi Ernő polgármester és Becsyné dr. Szabó Márta címzetes főjegyző. A városvezetők az önkormányzat ilyenkor szokásos ajándékait sem felejtették otthon, és ahogy szokás, egy köszöntéssel együtt adták át az ünnepeltnek a tortát, a virágcsokrot és a Magyarország miniszterelnöke által aláírt születésnapi emléklapot.
____Eredeti-IMG_9147.JPG

hemző oszkárné 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

A jó hangulatú köszöntésen Erzsike néni családtagjai is részt vettek, akik elmondták, hogy a születésnapos aktív és szellemileg friss dédnagymama, aki gyakran besegít a főzésbe is. – Nagyon szívesen teszem, csak a lábam bírná jobban! – fűzte hozzá Erzsike néni.

Hemző Oszkárné édesapja géplakatos volt, édesanyja háztartásbeliként nevelgette őt és két testvérét. Erzsike néni visszaemlékezve úgy látja: nagyon jó testvérek voltak. Az ünnepelt Orosházán járt iskolába, ezt követően bolti eladóként kezdett dolgozni, végül a gyulai Háziipari Szövetkezettől ment nyugdíjba. 1946-ban ment férjhez, majd 1951-ben Orosházáról Gyulára költöztek, és férjével mindig megértésben éltek.

 – A férjem vasutas volt, Gyulára helyezték át. Előtte eljöttünk ide, sétáltunk egy kicsit, és egyből megszerettük a várost – mesélte el idekerülésük történetét Erzsi néni.

A házaspárnak egy lánya és egy fia született, akik az évek során 4 fiúunokával és 3 lány dédunokával ajándékozták meg a családot. Erzsike néni korábban nagyon tevékeny volt, szívesen varrt és kézimunkázott, manapság olvasással és régi filmek nézésével telnek a napjai. Az ünnepelt azt is elárulta, bizony a régi szomszédokat és unokatestvéreket is felhívja olykor, mert van olyan téma, amit csak velük lehet megbeszélni.

Erzsike néni azt mondja, ő mindig jól érezte magát a bőrében, az életével elégedett és nagy örömet okoz neki, ha családja a közelében van.  – Nekem az a legfontosabb, hogy nekik jó legyen. Ha egészségesek, akkor én is boldog vagyok. A hosszú élet titka? A megértés. Azt mondom a fiataloknak, mindent beszéljenek meg, egyezzenek meg, és akkor minden rendben lesz – mondta el jótanácsait az ünnepelt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)