Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Budai Lucát köszöntötte a gyulai városvezetés

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2015. november 17. 16:00
Budai Lucát köszöntötte a gyulai városvezetés
A kislány az első baba a Budai családban
November 16-án délután csöngetett a polgármester a Budai családnál azért, hogy Gyula városának egyik újonnan érkezett csecsemőjét felköszöntse. Ezen a napon a bűbájos Luca és szülei is megkapták a gyulai újszülötteknek járó Póka György-festményt, az egyedileg hímzett babaruhát és a virágcsokrot dr. Görgényi Ernőtől.
____Eredeti-budai_luca.jpg

budai luca édesanyja karjában 

Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter 

Luca baba 3550 grammal született október 16-án. A szülők elmondása szerint nyugodt kislány, és édesanyja, a most 27 éves Anita könnyen belejött a baba körüli teendőkbe. Mindez nem is volt nehéz, mert Anita édesanyja az első időkben tapasztalataival sokat segít a friss szülőknek, és azonnal indul hozzájuk, ha bármiben segítségükre lehet.

A szülők, Anita és Laci elmondták, hogy Lőkösházáról és Méhkerékről származnak, de már a kezdetektől biztosak voltak abban, hogy Gyulán szeretnének élni, és döntésüket nem is bánták meg. A kislányukról annyit tettek hozzá: ő az első baba a családban, de pár évvel később testvért is szeretnének.

– A Luca nevet közösen választottuk, az ötlet egy tévésorozatból jött – kezdett bele a névválasztás történetébe Anita. – Abban volt egy kislány, aki jellegzetes hangjával fogott meg minket – árulta el az édesanya.  A kislány apukája elmondta, ha a következő gyermekük fiú lesz, a Casian nevet kapja majd.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)