Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Békés megye is bemutatkozott az Open Daysen

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2015. október 19. 17:00
Békés megye is bemutatkozott az Open Daysen
Zalai Mihály a Békés megyei önkormányzat vállalkozásfejlesztésben betöltött szerepéről beszélt
A 13. Régiók és Városok Európai Hete elnevezésű rendezvényt idén október 12–15. között tartották Brüsszelben. Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke Hargita megye meghívására vett részt az idei programon.
____Eredeti-bekes_megyei_onk_sajtoanyaghoz.jpg

a brüsszeli rendezvény 

Fotó: Gyulai Hírlap – Békés Megyei Önkormányzat 

Az évente megrendezett négynapos program, az Open Days nem új keletű esemény, a Régiók Bizottsága még 2003-ban kezdeményezte létrehozását. A regionális és helyi képviselők uniós közgyűlése azt javasolta a brüsszeli képviseleteknek, hogy „nyílt napok” keretében nyissák meg kapuikat a látogatók előtt. Azóta egy nagyszabású rendezvénnyé nőtte ki magát, ahová szerte Európából, sőt, Európán kívülről is érkeznek résztvevők. Az Open Days, vagyis a nyitott napok tehát egy brüsszeli központú rendezvény, amelyen minden október elején több ezren vesznek részt, a felszólalók száma a 600-at is eléri. A programok sora változatos, az előadások és prezentációk mellett viták, workshopok, kiállítások követik egymást. A résztvevők is legalább ennyire sokszínűek, főként az uniós, országos, regionális, városi és helyi közigazgatás tisztviselői osztják meg tapasztalataikat egymással, ugyanakkor oktatók, szakértők, kutatók is bemutatják legújabb eredményeiket, ismereteiket, kutatásaikat, módszereiket.

A workshop, amelyen a Békés megyei elnök részt vett az EU forrásokkal történő KKV-k támogatására és vidékfejlesztésre nyitott testvérmegyék elnevezést kapta, és amelyen a szervező Hargita Megyei Tanács mellett a Békés, a Pest és a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat valamint a Régiók Bizottsága Román delegációja vett részt.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a globális gondolkodásról és a lokális cselekvésről tartott előadást, Csák László professzor helyi és területfejlesztési szakember mint meghívott előadó a helyi problémákat helyezte előadásában előtérbe, arról beszélt, hogyan lehet tanulni a helyi megoldásokból. Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke a Hajdú-Bihar megyei KKV-k EU forrásokkal történő támogatásáról tájékoztatta a megjelenteket – koncentrálva az előző és a jelenlegi programozási időszakra. Alin Nica, a román delegáció elnöke a városi regenerációt helyezte középpontba, mint a fenntartható fejlődés egy példáját, míg Karácsony János Ádám, a Pest Megyei Önkormányzat képviseletében Mlei-Solanova – Újbuda város és Pest megye címmel tartott prezentációt. Zalai Mihály Békés megyei elnök a Békés Megyei Önkormányzat szerepéről beszélt a megyei vállalkozásfejlesztésben.

– A kis- és középvállalkozások megyei fejlesztéseiről tájékoztattam a résztvevőket, valamint arról, hogy az elmúlt tíz hónapban ezzel kapcsolatosan milyen eseményeket szerveztünk, milyen megállapodásokat, együttműködéseket alakítottunk ki. Kint tartózkodásom alatt meglátogattam Erdős Norbert európai parlamenti képviselőt is, akivel aktuális Békés megyei kérdésekről tárgyaltunk, valamint szóba került a határon túli területfejlesztési együttműködés kérdése is – tudatta Zalai Mihály.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)