Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Krumplipaprikás főtt, hagyomány született Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • M. B. • HÍREK • 2015. október 03. 16:03
Krumplipaprikás főtt, hagyomány született Gyulán
Az első Civil Pikniken sokan szórakoztak Észak-Törökzugban
A horgászattól a főzésig, az ugrálóvártól az egészségügyi szűrésig, az ügyességi kutyabemutatótól az arcfestésig számos lehetőség várta korra és nemre való tekintet nélkül mindazokat, akik október 3-án Gyulán, Észak-Törökzugban kilátogattak a Civil Piknikre.
____Eredeti-P1050352.JPG

a zsűri megmondta, hogy melyik Krumplipaprikás finom

Fotó: Gyulai Hírlap – Magyari Barna

Kónya István, Gyula város alpolgármestere, a választókerület önkormányzati képviselője a Gyulai Hírlap érdeklődésére elmondta: a Civil Pikniket most először rendezték meg, mégpedig hagyományteremtő céllal, tehát a jövőben minden esztendőben megtartják majd. A célja az, hogy az emberek jó hangulatban együtt töltsék a napot, önfeledten szórakozhassanak.

A kellemes szórakozáshoz persze nemcsak jó program szükséges, hanem étel is. Ezt szem előtt tartva krumplipaprikás főzőversenyt rendeztek. A versenyre nevezett hét csapat főztjét olyan jeles személyiségekből álló zsűri bírálta el, mint Prohászka Béla (ő volt a zsűri szakmai elnöke), Venesz-díjas mesterszakács, a Magyar Gasztronómiai Szövetség elnöke, dr. Sárosi Tamás megyei tiszti főorvos, Kiss József, a Gyulai Civil Szervezetek Szövetségének elnöke, Balogh Lajos önkormányzat tanácsnok-képviselő, aki civilben Magyarország 2015 gulyáskirálya, valamint Kónya István alpolgármester, mint a zsűri társadalmi elnöke.

Kertes István, a Gyulasport Nonprofit Kft. ügyvezetője közölte: olyan jól érzi magát a rendezvényen, hogy a következő öt esztendőben is biztosan itt lesz. Szerinte is nagy szükség van az ilyen piknik jellegű eseményekre, ahol a főzésen – hiszen a versenyen a Gyulasport Nonprofit Kft. is indított csapatot – kívül remek alkalom nyílik a beszélgetésre, az ismerkedésre, a szórakozásra.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)