Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Heti premier a Center moziban a Mentőexpedíció című amerikai sci-fi

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • MAGAZIN • 2015. szeptember 30. 17:00
Heti premier a Center moziban a Mentőexpedíció című amerikai sci-fi
Október 1. és október 7. között a következő filmeket vetítik a Csaba Centerben
Heti premier a Center moziban a Mentőexpedíció című amerikai szinkronizált sci-fi. A Marson hatalmas homokvihar készül. A NASA űrhajósai biztonsági okokból azonnal elhagyják a bolygót: halott társuk testét sincs már idejük megkeresni. Nem is találnák. Mark Watney (Matt Damon) ugyanis nem halt meg; csak a szkafanderébe épített adó meghibásodása miatt hiszik a többiek, hogy nem élte túl az első szélrohamokat.
____Eredeti-Mentoexpedicio.jpg

Részlet a film plakátjából

Forrás: Center Mozi

A Center moziban október 1. és október 7. között a következő filmeket vetítik:

15.30 és 18.00-kor, illetve szombat és vasárnap 10.45-kor Az útvesztő: Tűzpróba (szinkronizált amerikai sci-fi akciófilm) 3D! Thomaséknak a labirintusból kijutva nem ért véget a megpróbáltatásaik. Többről van itt szó, mint egy játékról. A világ pusztulófélben van és az eddig ismert társadalmi rendszerek eltűntek. Az útvesztő csak egy kezdeti próba volt, és eztán már egy újabb következik, ami jóval veszélyesebb és összetettebb küzdelmeket követel meg.

18.30 és 20.45-kor A kezdő (szinkronizált amerikai komédia). A menő netes divatcég az egyenlő esélyek jegyében idősebb gyakornokokat is hajlandó fogadni. De erre talán nem készültek fel: beállít hozzájuk egy 70 körüli öltönyös, diplomatatáskás úr (Robert De Niro), és munkát kér. Valaha ő is hasonló szakmában dolgozott, mondja. A cég főnöke, a megállíthatatlan tempójú és nehezen elviselhető temperamentumú Jules (Anne Hathaway) alkalmazza a férfit, és attól kezdve kénytelenek eltűrni egymást: különböző szeszélyek, különböző szokások és hasonló nyakasság ütközik össze – egészen addig, míg a sok utálatból talán barátság nem alakul.

15.15, 18.15 és 20.45-kor Mentőexpedíció (szinkronizált amerikai sci-fi) 3D! VILÁGPREMIER! A Marson hatalmas homokvihar készül. A NASA űrhajósai biztonsági okokból azonnal elhagyják a bolygót: halott társuk testét sincs már idejük megkeresni. Nem is találnák. Mark Watney (Matt Damon) ugyanis nem halt meg; csak a szkafanderébe épített adó meghibásodása miatt hiszik a többiek, hogy nem élte túl az első szélrohamokat. A mérnök-botanikus mindent elkövet a túlélése érdekében: gépeket szerkeszt, élelmiszert termel, vizet gyárt, és amikor a Földi irányítók felfedezik, hogy él, felkészül a mentőexpedíció fogadására. De az expedíció négy év múlva érkezik, méghozzá az ellenséges bolygó egy egészen másik pontjára. Neki 3200 kilométert kell utazni, hogy fogadhassa őket: egyedül, megfelelő felszerelés nélkül, végtelen magányban.

14.30-kor és szombat, vasárnap 11.00-kor Minyonok (szinkronizált amerikai családi animációs film) 3D! A MINYONOK története az idők kezdetétől ered. A minyonok sárga egysejtű organizmusként kezdték, és fejlődtek a korokon át, és mindig a leggrúsabb gazdákat szolgálták. Mivel ezeket a gazdákat – a T-Rextől Napóleonig - folytonosan elveszítették, a minyonoknak most nincs kit szolgálniuk, és mély depresszióba zuhantak. Ám egy Kevin nevű minyonnak van egy terve, és Stuarttal, a lázadó tinédzserrel és az imádnivaló kis Bobbal karöltve nekivágnak a világnak, hogy megkeressék azt az új gonosz főnököt, akit a fajtájuk követhet. A trió izgalmas utazásba kezd, amely végül elvezet a következő lehetséges gazdájukhoz, a Bíbor Túlölőhöz, a világ első női szupergonoszához. A jeges Antarktiszról a 60-as évek New Yorkjába utaznak, majd Londonban kötnek ki, ahol az eddigi legnagyobb kihívásukkal kell szembenézniük: meg kell menteniük a minyon fajt… a kipusztulástól.

14.45-kor és 21 órakor 45 év (angol dráma) PREMIER! ART! Begyógyultnak hitt sebek szakadnak fel a 45 év (45 Years) című filmben, melynek mindkét főszereplője – Charlotte Rampling és Tom Courtenay – magas nemzetközi elismerésben részesült. Egyikük egykori szerelméről hírek érkeznek, pont a házassági évforduló előtt…

16.30-kor Volt egyszer egy vadnyugat (olasz-amerikai western). Az egykori örömlány, Jill McBain postán keresztül megy férjhez, ám mire a vadnyugati kisvárosba érkezik, Frank és bandája legyilkolja családját. Kiderül, hogy nagyszabású telekspekuláció áll a gyilkosságok hátterében, Frank megbízója akarja fölvásárolni a környék telkeit. A nyomorék üzletember számításába azonban hiba csúszik. Először is, a gyönyörű özvegyasszony a történtek ellenére ragaszkodik a birtokához. A másik, hogy Jill oldalán Harmonika, a mexikói félvér, és Cheyenne, a szökött bandita személyében felbukkan két titokzatos figura.

20.30-kor Everest (szinkronizált amerikai-angol dráma) 3D! A filmet a világ legmagasabb csúcsának meghódítására tett egyik kísérlet során történt hihetetlen események ihlették. Az EVEREST két különböző expedíció elképesztő útjának krónikája. Ez a két expedíció az emberiség által tapasztalt egyik legdurvább hóviharral találja szemben magát. A hegymászók kitartását a bolygó legkönyörtelenebb elemei teszik próbára, csaknem lehetetlen akadályokkal kell megküzdeniük, és életük szenvedélye a túlélésért folytatott lélegzetelállító harccá válik.

16.45 és 19.15-kor Hercegnők éjszakája (angol romantikus dráma) PREMIER! 1945. május 8-án egész London az utcán ünnepelte, hogy Európában véget ért a II. világháború. A brit trónörökös, az akkor 19 éves Erzsébet és húga, a 14 éves Margit kikönyörögte, hogy elvegyülhessen az ujjongó sokaságban, és táncolhasson egyet a Ritzben. A kékvérű lányok a valóságban közvetlenül éjfél után már vissza is tértek a Buckingham-palotába. A neves brit rendező, Julian Jarrold (Jane Austen magánélete, Utolsó látogatás) új filmje, a Hercegnők éjszakája azonban meghosszabbítja Erzsébet és Margit kimenőjét, és szeretetteljes történetben mesél a két hercegnő elképzelt kalandjairól azon a fergeteges éjszakán, amikor egész London egyként ünnepelt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)