Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Ökoiskola címet kapott a Gyulai Implom József Általános Iskola

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2015. szeptember 23. 14:00
Ökoiskola címet kapott a Gyulai Implom József Általános Iskola
Az Implom-napon sporttal és koszorúzással emlékeztek az iskola egykori igazgatójára és névadójára
Egykori igazgatójára és névadójára emlékeztek szeptember 23-án a Gyulai Implom József Általános Iskola tanulói és tanárai. Immár huszadik esztendeje tisztelegnek gyalog- illetve kerékpártúrával a tudós-pedagógus munkássága előtt Implom József születésnapján. Az Implom-napon hivatalosan is bejelentették, hogy az oktatási intézmény három évre elnyerte az Ökoiskola címet.
____Eredeti-_DSC9852.JPG

Az implom-napon a névadóra emlékeztek

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

A Gyulai Hírlapnak Kertes Gabriella intézményvezető elmondta, az Implom iskola egyik alappillére a hagyományápolás, ennek a jegyében már két évtizede szervezik meg az Implom-napot, amelynek idén további kitüntetett szerepe is van, hiszen Gyula városában egyedülálló módon az oktatási intézmény megkapta az Ökoiskola címet, ezért külön gondot fordítanak arra is, hogy a nap a megemlékezésen kívül az egészség jegyében is teljen.

- Hosszú évek óta dolgozunk rajta, hogy a címet elnyerjük. A tanítási órákon évek óta jelen van az egészséges életmódra és környezettudatos magatartásra, szelektív hulladékgyűjtésre és takarékosságra való nevelés, amellett a szabadidős tevékenységeket is áthatja ez a szellemiség. Terveink szerint három év múlva újra pályázunk, és ha harmadjára is elnyerjük a címet, akkor az iskola örökös ökoiskolaként tud majd tevékenykedni. Továbbá célunk az is, hogy tagintézményünkre, az 5. sz. Általános és Sportiskolára is kiterjesszük a programot – mondta el az intézményvezető, aki köszönetet mondott a rendezvény támogatóinak, segítőinek – a Gyulai Rendőrkapitányságnak, az Egészségügyi Alapellátási Intézmény védőnői szolgálatának, az Esthajnal Alapítványnak és a Gyulai Ifjúsági Központnak.

Az Implom-napon Dancsné Kovács Ilona főszervező köszöntötte a diákokat. Beszédében elmondta, Implom József mintegy 80 évvel ezelőtt magyar-német szakos tanárként, majd igazgatóként munkálkodott az oktatási intézményben, amely a sokoldalú érdeklődésű és kivételes tehetségű tudós-pedagógusról kapta a nevét éppen két évtizede.

Majd ismertette a programot, amely az jubileum során több mint hatszáz tanulót mozgatott meg. Az iskola 300 felsőse Póstelekre ment kerékpártúrával, ahol különböző állomásokon mérhették össze erejüket, ügyességüket, az alsósok pedig szülővárosunk nevezetességeit látogatták meg gyalogosan. Ezen kívül volt egészségtotó és szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos játékok is.

A megnyitóra a 7. b osztályosok „ökoműsorral” készültek, majd közösen melegítettek be kicsik és nagyok, végül Kertes Gabriella és Szávai Krisztina tankerület-igazgató, valamint az osztályok képviselői megkoszorúzták az oktatási intézmény homlokzatán található Implom-emléktáblát.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)