Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai nyári egyetem a helyi vállalkozók kitörési lehetőségeire világított rá

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Cs. É. • HÍREK • 2015. szeptember 12. 15:30
A gyulai nyári egyetem a helyi vállalkozók kitörési lehetőségeire világított rá
A Smart City program célja a megyei campusok és vállalatok szoros együttműködésének elősegítése
A biogazdálkodás lehetőségei, a lótenyésztés turisztikai jelentősége, a támogatások és a pályázatok elszámolási módjának kérdései kerültek előtérbe a Smart City elnevezésű program nyári egyetemének negyedik napján.
____Eredeti-IMGP0672.jpg

Mélykuti Tibor, az Alföld Tej Kft. igazgatója a szakmai összefogás előnyeit ismertette 

Fotó: Gyulai Hírlap – Csomós Éva 

A gödöllői Szent István Egyetem és Gyula Város Önkormányzata szervezésében két helyszínen és öt napon át szabadon látogatható nyári egyetemi előadások a turizmus, egészségturizmus és a mezőgazdaság, élelmiszeripar fő témaköreiben, naponta más-más részterületre fókuszáltak. A gyulavári kastélyban a program negyedik napján ez utóbbi területre került a hangsúly, így a mezőgazdaságban és élelmiszeriparban tevékenykedők, valamint e területek vonzásköréhez kapcsolódó felhasználói, oktatási oldalak képviselői gyarapodhattak hasznos ismeretekkel.

A SMART CITY: innovatív kutatási hálózatok fejlesztése Gyula és Salgótarján városokban elnevezésű projekt keretében szeptember 7–11. között megrendezett konferenciasorozat Békés megye tudásalapú gazdasági-társadalmi fejlődését hivatott előmozdítani, melyhez a Szent István Egyetem Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Karának békéscsabai, gyulai és szarvasi campusai is csatlakoznak, valamint Salgótarján és Baja városa is részt vesz a gyakorlati megvalósításban.

A projekt a minőségi árukat előállító, illetve kimagasló színvonalú szolgáltatásokat kínáló helyi vállalkozások brandjainek megerősítése mellett az egyetemi tudásközpontok megerősítését, kutatási eredményeik gyakorlati alkalmazását is szorgalmazza, célja pedig, hogy a megyei campusokon a vállalatokkal szorosan együttműködő duális képzési formát alakítsanak ki. Az innovatív megoldások, helyben előállított termékek ugyanis segítik a helyi identitástudat erősítését, a fiatalok lakókörnyezetükben való boldogulását, növeli a környezettudatosságot, csökkenti a környezeti terhelést, és még az egészség megőrzésében is segít.

A bárki által szabadón látogatható nyári egyetem ötnapos előadássorozatával átfogó képet adott a fókuszált szektorok jelenlegi helyzetének és jövőbeli terveinek, lehetőségeinek bemutatására, az ország minden részéről érkezett előadók szakmai tájékoztatásaira pedig szintén széleskörű hallgatóság mutatkozott (érdeklődési és földrajzi helyzetből fakadón egyaránt), hiszen a szakmabeliek mellett a laikusok épp annyira voltak az elhangzottakra kíváncsiak, mint az egyetemi hallgatók, akik az előadások alatt szakdolgozataikhoz is hasznos információkhoz juthattak.

– Céljaink közé tartozott a helyi vállalkozásokkal megismertetni a kitörési lehetőségeket, hiszen minden alapja az, hogy az ember informálódjon, kapcsolati tőkéhez jusson, amit aztán a gyakorlatban hasznosíthat – mondta a Gyulai Hírlap érdeklődésére Széplaki Andrea szervező.

A szeptember 10-én tartott program során a meghívott cégek képviselői a mezőgazdaság, a turizmus és az élelmiszeripar kapcsolódási pontjaira, kitörési lehetőségeire mutattak rá hatékony előadásaik során.

A mostanában egyre nagyobb hangsúlyt kapó „zöld” témakörben dr. Simándi Péter, a Szent István Egyetem szarvasi, Tessedik Campusának, Környezettudományi Intézetének igazgatója beszélt a mezőgazdasági melléktermékek (biomassza) hasznosításáról, Hogyan „zöldüljünk”? címmel. Szintén a témához csatlakozott dr. Áy Zoltán előadása is, aki a Körös-Maros Biofarm Kft. képviseletében a Békés megyében tapasztalt biogazdálkodási lehetőségekről szólt.

Mélykuti Tibor, az Alföld Tej Kft. igazgatója már a szakmai összefogás követendő példáját ismertette meg hallgatóságával, míg Papp István a lótenyésztés turisztikai jelentőségére hívta fel a figyelmet, illetve arra kereste a választ, hogy miért fontos a lótenyésztés a vendéglátásban.

A mezőgazdasági gépek egyik legnagyobb hazai forgalmazója, az AXIÁL Kft. az alapanyag termelésében hasznosítható eszközeit ismertette meg a jelenlévőkkel, Miskolczy Angelika okleveles közgazdász, adótanácsadó pedig a támogatások és pályázatok elszámolására vonatkozóan adott hasznos gyakorlati megoldásokat.

Az átfogó ismeretanyagokat tartalmazó, ám mégis megannyi kérdést felvető szakmai előadásokat a nap végén személyes konzultációk követték.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)